Döller Antal
Poprádvölgyi Döller Antal, Tátrakutató, szül. Winaikiban Galiciában 1831-ben. 1849-ben lépett az osztrák hadseregbe, három hadjáratban vett részt, 1875-ben őrnagyi cimmel nyugalomba vonulva Késmárkon telepedett le s teljesen a Kárpát kutatásának szentelte magát;
1873-ban egyik alapítója lett a Kárpát Egyesületnek, melynek tiz évig alelnöke volt. Ó alapította Kézsmárkon a Szepességi fehérítőt és a Felső-magyarországi Halászati Egyesületet. 1875-ben magyar állampolgárságot szerzett, megtanult magyarul. 1887-ben poprádvölgyi előnévvel magyar nemességet kapott.
Szenvedélyes hegymászó volt. Nyugdíjba vonulásának évében Déchy Mórral és Still János vezetővel megmászta a Gerlachfalvi-csúcsot (2655 m), ez volt a hetedik ismert csúcsmászás, egyben először a Felkai próbán keresztül. 1877-ben részt vett a Jég-völgyi-csúcs tizennegyedik ismert megmászásában (ez volt a második megmászás a Kőparipán keresztül).
1892-ben a közreműködésével alakult meg a Magyar Turista Egyesület Tátra Osztálya. Ennek 1892-1901 között az alelnöke volt. A galíciai Tátraegylet (1875), az EKE (1883) tagja. Az MKE (1884) és az MTE Budapesti osztálya (1901) tiszteletbeli tagja. Az 1934-ben a pilisi Bölcső-hegyen épített kilátó viselte a nevét, amelyet a terület tulajdonosa 1936-ban elbontatott. Kiemelkedő szerepet játszott a Tátra idegenforgalmának fellendítésében, többek között az ő ötlete volt a Csorbai-tó melletti turistalétesítmények létrehozása.
A Magas-Tátrában nevét viseli a Döller-tó, Döller-torony, Döller-csúcs és Döller-tavi-torony.
Vissza