Szövetségi hírek, események

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség



Köszöntjük a névnapjukat ünneplőket:



Partnereink:
Magyar Természetjáró Szövetség

Nemzeti Együttműködési Alap

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviselete

B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Miskolc Városi Diáksport Szövetség

Polgárőrség Miskolc-Diósgyőr

Eddigi letöltés: 2958





Támogatóink:


Észak-keleti Hegyeink Tavai

A túramozgalom célja: A kiválasztott tavak felkeresése által felhívni a figyelmet az egyre fogyatkozó, s ezért egyre nagyobb kincsnek számító víz, így többek között állóvizeink védelmére, összekapcsolva a természetjárás népszerűsítésével.

Feladat: Az igazolófüzetben felsorolt tavak felkeresése egyénileg vagy csoportosan, tetszőleges időben és útvonalon, gyalogosan vagy kerékpáron, vagy akár sível is.

Az igazolás módja: A leginkább környezetkímélő módon a tavaknál e jelvényszerző mozgalomra semmiféle jelzés nem utal. Felkeresésük igazolására a helyszínen készült olyan fényképeket fogadunk el a füzet megfelelő helyére beragasztva, amin a túrázó és a tó egyértelmű azonosítását lehetővé tevő jellegzetes tájrészlet is felismerhető. Az összehasonlíthatóság alapját képező arcképet kérjük a megjelölt helyre. Az igazolófüzet 400 Ft/db + postaköltség áron a túramozgalmat kiíró Zöld Sportok Clubja (3532 Miskolc, Bíró u. 10. Telefon: 46/334-502 E-mail: kovacsagabor@freemail.hu) címén igényelhető.

Jutalom: a túramozga1om teljesítői a fényképekkel ellátott és visszaküldött igazolófüzet alapján önköltségi ár + postaköltségért kitűzőt kapnak.