Szövetségi hírek, események

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség



Köszöntjük a névnapjukat ünneplőket:



Partnereink:
Magyar Természetjáró Szövetség

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviselete

B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Miskolc Városi Diáksport Szövetség

Polgárőrség Miskolc-Diósgyőr

Eddigi letöltés: 3963




Támogatóink:



B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Mind

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2015. január 3-án, szombaton 13 órakor rendezi újév köszöntő ünnepségét a Turista Emlékparkban


Program
Tisztelgés a turista elődök emlékének, koszorúzás Ferenczy Lajos emléktáblájánál
Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület

Újévi köszöntő
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség

Kérjük minél többen jelenjenek meg és a szokásos módon csillagtúrával tiszteljék meg rendezvényünket. A rendezők forró teával és szalonnasütési lehetőséggel várják a résztvevőket. Környezetvédelmi és higiénés szempontokra tekintettel kérjük a túratársakat, hogy hozzanak saját ivópoharat.
Szeretettel várjuk tagegyesületeinket, családokat, barátokat, túratársakat!
A Szervezők

Túraprogram ajánlatok a Turista Emlékparkhoz – 2015.01.03.

Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete szervezésében
Útvonal: Lillafüred - Hámori-tó - Lencsés-forrás - Udvar-kő-barlang - Csókás - Helyiipari-forrás - Közép-Garadna
Táv: 7,4 km, Szintemelkedés: 240 m
Indulás: 2015. 01. 03. 9:05-kor Miskolc, Felső-Majláth 5-ös autóbusszal a buszállomásról
Jelentkezési határidő: 2015. 01. 02. (péntek) a túravezető elérhetőségén
Túravezető: Makár Richárd, makar.richard@bfte.hu

Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezésében
Útvonal: Herman Ottó Emlékpark - Forrás-völgy - Udvar-kő-barlang – Csókás - Turista Emlékpark - Közép-Garadna
Táv: 10,0 km, Szintemelkedés: 250 m
Indulás: 2015. 01. 03. 8:30-kor Miskolc, Herman Ottó Emlékparktól
Túravezető: Kesik László

Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztály szervezésében
Útvonal: Ómassa - Köpüs-forrás - Magos-kő - Vidróczki-barlang - Tekergő - Turista Emlékpark
Innen a túra folytatható Csókás - Kis-Galya - Majálispark útvonalon
Táv: 10,0 km, Szintemelkedés: 300 m a Turista Emlékparkig, ahonnan hazautazási lehetőség 15-ös autóbusszal, vagy tovább túrázási lehetőség Majálispark célállomásig, ekkor Ómassától a teljes táv: 20,0 km, Szintemelkedés: 470 m
Indulás: 2015. 01. 03. 8:15-kor Miskolc, Felső-Majláth 15-ös autóbusszal a buszállomásról
Túravezető: Csarnai Béla

Diósgyőri Természetbarát Sport Klub szervezésében
Útvonal: feltöltés alatt
Információk: www.dtsk.hu




Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.29 11:00:40


Tájékoztatás a Turista Emlékparkhoz vezető jelzett turistaút járhatóságáról
(2014.12.28.)


A bánkúti elágazástól a Turista Emlékparkhoz vezető Kék kör jelzésű turistautat az MVSC természetjárói (Csarnai Béla, Csarnai Béláné, Varmuzsa Rezső, Varmuzsa Rezsőné, Váradi Zsófia) 2014.12.26.-án annyira tudták megtisztítani, hogy az útvonal az alábbiak szerint járható:
A Helyiipari-forrás előtti kis hídig a kidőlt nagyméretű fák környezetéből a kisebb-nagyobb ágas-bogas fák eltakarításra kerültek, így a nagy fák alatt vagy fölött át lehet menni.
A kis hídtól azonban a kidőlt fák sem alulról, sem felülről nem járhatóak, ezért a haladást szalagozás segíti, mely 2014.12.31-én kerül elhelyezésre.



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.29 10:56:55


Kedves Természetjáró Barátaink!

A Herman Ottó Emlékév - Miskolc rendezvénysorozathoz kapcsolódva 2014. december 27-én záró emléktúrát tartunk, melyre ezúton hívjuk és várjuk valamennyi érdeklődő Túratársunkat.

Találkozó: 9.15 órakor a Búza téri Volán autóbusz pályaudvaron a Bükkszentkereszti kocsiállásnál.

Utazás: 9.30-kor induló autóbuszjárattal Bükkszentkeresztre.
(Jegyváltás egyénileg, felszállási lehetőség a menetrend szerint megadott megállóhelyeken.)

Gyalogos túra útvonala:
Bükkszentkereszt – Gyógyító kövek – Fehérkőlápa – Fehérkői kilátó – Lillafüred – Herman Ottó Emlékház – Függőkertek – Felsőhámor – Herman Ottó sírja.
Táv: 8,2 km; szintemelkedés: 120 m

Túravezetők: Garadnay Sándor és Herr Gyula

A túrán való részvétel tervezhető alternatívái:
- 14.30-kor Lillafüreden, a Herman Ottó Emlékháznál való bekapcsolódás a programba.
Lillafüred és Felsőhámor településtörténet megismeréssel egybekötött sétatúra.

- 15.45- kor Felsőhámor, Losonczy utcai elágazásnál való bekapcsolódás a programba.
Ökológiai Intézet által szervezett fáklyás felvonuláson való részvétel a mellékelt meghívó szerint.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Üdvözlettel:
A szervezők
Fáklyás felvonulás meghívó



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.23 08:09:22



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket

és

Boldog Új Évet kívánunk!



B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.19 13:05:02


Szövetségünk ügyfélfogadása

Kedves Természetjáró Barátaink!

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmeteket, hogy Szövetségünk ügyfélfogadása 2014.12.22.-2015.01.05. közötti keddi napokon szünetel.
2015.01.06.-tól a szokásos keddi ügyeleti időpontnak megfelelően állunk rendelkezésre.

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.19 13:02:14


„Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” – gyalogos Mikulástúra
2014. december 06.


Minden évben nagy érdeklődés övezi a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Mikulástúráját, mely ez alkalommal egyedi túravetélkedővel egybekötve - a Herman Ottó Bükk hegységi kötődései címet viselő turisztikai programsorozat keretei között - került megrendezésre.
A kis- és nagydiákok, valamint kísérő pedagógusaik, családtagjaik a Miskolc-Majálisparktól induló Krampusz és Rénszarvas, valamint a Bükkszentlászlóról rajtoló Hópihe túrákon vehettek részt, akiket a lillafüredi Herman Ottó Emlékházban kitűzött célállomáson a Mikulás fogadott egyedi kitűző és édességcsomag ajándékával.
A több mint 600 fő előzetesen jelentkező természetjáró közül 400 fő vágott neki az idei Mikulástúrának, akik a Pelelakig több ellenőrző ponton is próbára tehették elméleti tudásukat és ügyességüket.
A legnagyobb érdeklődés természetesen az általános iskolákból érkezett. Képviseltette magát a Nagy Lajos Király Általános Iskola, a Bársony-Hunyadi Általános Iskola Hunyadi Tagiskolája, a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola, Miskolci Arany János Általános Iskola és AMI, a Vörösmarty Általános Iskola, Bulgárföldi Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola, Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Rónai Ferenc Általános Iskola és a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola.
Idén is népes táborral vett részt a tiszaújvárosi diákok csapata, valamint az alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola kis diákjai is eljöttek. Csatlakoztak továbbá a Krampusz túrához a Bláthy Ottó Szakközépiskola tanulói is.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Sport Mecénás Alapból biztosított anyagi támogatásáért, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség támogatásáért, a Herman Ottó Múzeumnak a lillafüredi Herman Ottó Emlékház térítésmentes biztosításáért, Miskolc Város Közlekedési Zrt. közreműködését a résztvevők közlekedésének rugalmas biztosításáért, a Demeter Virág Kft.-nek a rendezvény eszközeinek térítésmentes szállításért, továbbá a program megvalósítását segítő túratársaink 53 fős csapatának és a Földes Ferenc Gimnázium 8 fő önkéntesének.

Miskolc, 2014. december 6.
Képek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.17 22:43:58


Köszönjük az együttműködést!

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége ezúton is köszönetét fejezi ki az idei Mikulástúra programon közreműködők segítségéért. A rendezvényen résztvevő összesen 400 fő diák és felnőtt kísérője túravezetésénél, a szervezési és rendezési feladatok lebonyolításánál a következő túratársaink voltak segítségünkre.

A Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületéből: Balina Viktória, Boronkai József, Krajecz Enikő, Makár Richárd, Márkus Szilárd, Szőke Éva.

A Diósgyőri Természetbarát Sport Klubból: Balkányi Ferenc, Csabai Barnabásné, Csendes Gyula.

A Kazincbarcikai Természetbarát Egyesületből: Garadnay Sándor, Szóráth Marianna, Vannay Ilona.

A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesületből: Bereczki Dániel, Bereczki Dánielné, Dallos Mária, Kalászi István, Kisszely-Papp Ferencné, Sum Anna, Szabó Etelka, Szemánné Máté Katalin, Varga Lászlóné, Váradi Zsófia.

A Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztályából: Bartók Julianna, Csarnai Béla, Csarnai Béláné, Fejér Ildikó, Gyarmati Ágnes, Lugosi Judit, Ruszkai Gábor, Ruszkai Gáborné, Solczi Ágnes, Szabóné Lőcsei Zsuzsa, Varga Jánosné, Zattler Szabolcs.

A Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztályából: Bánrévi Tamás, Bánrévi Viktória, Borbély József, Borosné Fodor Irma, Farkas János, Hangácsi Heléna, Jászkai Józsefné, Kemény Mihály, Kun Zsuzsa, Molnárné Nemes Éva, Nagy Lajos, Szabó Mihály, Tóth Éva, Verdó István, Vincze István.

A Vasutas Természetjárók Bükki Egyesületéből: Bernáth Marietta, Fekete Tibor, Gyurák József.

A Demeter Virág Baráti Körből: Demeter László.

A Földes Ferenc Gimnázium önkéntes diákjai: Hangó Máté, Ivacs Luca, Kiss Dorina, Koroknai Botond, Osztermann Anna, Pető Anita, Petrik Eszter, Somosi Fanni.

Miskolc, 2014. december 6.
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.17 22:25:23


Helyiipari-forrás megközelítése

Figyelem!
A Helyiipari-forráshoz a bánkúti elágazástól Kék kör jelzéssel jelzett turistaút a fakidőlések miatt járhatatlan.
A forrás felülről, a bánkúti műútról leágazó dózerútról közelíthető meg.
Kidőlt fák



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.12.17 22:17:09


Bethlen emlékút

A Miskolci Helyiipari Természetbarát ezúton tájékoztatja a tisztelt Természetjárókat, hogy a Bethlen emlékút információs táblái a Diósgyőri várnál, valamint Lillafüreden, a kisvonatállomás megállójában kihelyezésre kerültek.
Az MHTE elnöksége ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak,akik munkájukat segítették.



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.11.28 23:15:01


„Herman Ottó Bükk hegységi kötődései”
gyalogos túra III.


Továbbra is nagy érdeklődés övezi a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címet viselő turisztikai programsorozatát, hiszen a 2014. november 15-én megtartott túrán 179 fő vett részt, közülük 111-en Miskolc városi általános iskolák diákjai.
Ez alkalommal Garadna kisvonatállomástól indultak a túrázók, majd a Heteméri-völgyön és Szentléleki-völgyön haladva érkeztek a Szentléleken álló és egykoron Herman Ottó nevét viselő turistaházhoz.
A turistaház történelmi múltjának felidézését követően a résztvevők elhelyezték az épület oldalán még 1954-ben felavatott márványtáblán a megemlékezés koszorúját, majd folytatták túrájukat a Szentlélek - Ómassa - Alabástrom-hegy északi oldala - Huba-forrás - Alsó Sebes-víz-völgy - Garadna útvonalon.

A közel 10 km-es túrán a 10. sz. Petőfi Sándor Általános Iskola és Rónai Ferenc Tagiskolája, a Nagy Lajos Király Általános Iskola, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, a Selyemréti Általános Iskola, valamint a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola diákjait és kísérőit, továbbá az egyéni érdeklődő természetjárókat a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség önkéntes túravezetőinek és segítőinek 14 fős csapata kalauzolta.

A program megvalósításában közreműködő túravezetők és segítők, akiknek munkáját ezúton is köszönjük:
Balina Viktória és Szőke Éva (Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete); Garadnay Sándor (Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület); Bartók Julianna, Csarnai Béla, Csarnai Béláné, Gyarmati Ágnes, Ruszkai Gábor, Ruszkai Gáborné, Solczi Ágnes, Sum Anna (Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztálya); Bernáth Marietta, Herr Gyula és Kovács László (Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete).

Köszönjük továbbá valamennyi túrázó részvételét és szeretettel várunk mindenkit 2014. december 6-i - „Herman Ottó Bükk-hegységi kötődései” gyalogos túránkon.

Miskolc, 2014. november 16.

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége
Herman Ottó turistaház
Képek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.11.28 23:12:01


Mikulás túra
2014. december 6., szombat


Ezúton is sok szeretettel várjuk tagegyesületeink és szakosztályaink gyermek és felnőtt természetjáróit idei Mikulás túra rendezvényünkön.

HÓPIHE túra ajánlatunk:
Útvonal: Bükkszentlászló - Nagy-Sánc alatti elágazás - Kohász-út - Hegyes-rét - Fehérkő-lápa -Lillafüred, Herman Ottó Emlékház
Táv: 7,0km; szintemelkedés: 230 m

Találkozó: 2014. december 6., szombat 10:30-kor az Újgyőri főtéren.
Indulás: 10:40-kor induló 68-as autóbusszal.
Túravezető: Boronkai József

Részvételi díj: A túrán mindenki díjmentesen vehet részt.
Díjazás: A túrán részt vevő gyerekek részére Mikuláscsomagot és kitűzőt adunk ajándékba.
Ellátás: A túrázóknak célba érkezéskor forró teát kínálunk.

Jelentkezési feltételek:
* Jelen felhívásunk alapján a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tagegyesületeinek természetjárói és gyermekeik jelentkezését tudjuk fogadni 35 főig. Ezen létszám feletti érdeklődés esetén pótútvonalat ajánlunk az érdeklődőknek.
* A jelentkezéseket 2014. november 28-ig a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a hegyitura[kukac]eszaktura.hu e-mail címre történő megküldésével fogadjuk, melyet minden esetben visszaigazolunk. Határidő utáni jelentkezéseket sajnos nem tudunk rögzíteni.
* Általános és középiskolák jelentkezését a Miskolc Városi Diáksport Szövetséggel közösen szervezve az MVDSZ honlapján közzétett felhívás alapján - „Herman Ottó és a lillafüredi Pele-lak” gyalogos túrák a természetjáró Mikulással - fogadjuk.

Mikulás túránkon idén is sok szeretettel várjuk minden kedves gyermek és felnőtt túratársunkat!
Jelentkezési lap



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.11.19 22:33:35


Száz szépség szülőhazánkban
XIII. Szellemes szép lélek

jelzett turistautakon vezetett tájékozódási teljesítménytúra
(„A Bükk teljesítménytúrázója” kupa elnyeréséhez ajánlott túra)
2014. november 23. vasárnap

Rajt és cél: Bükk-hegység, Szentlélek, Herman Ottó turistaház
A nevezők szombat éjszakára kedvezményesen foglalhatnak szállást a házban (szentlelekvh[kukac]gmail.com 46/370-656, 70/371-1199)

Nevezés: 8 és 10 óra között

Szellemesszéplélek 30 km 1000 méter 9 óra
Szellemeslélek 22 km 600 méter 7 óra
Széplélek 15 km 400 méter 5 óra

Ajánlott turistatérkép: Bükk
Szükséges felszerelés: toll, tájoló, mérőszalag, lámpa, fényképezőgép

Ajánlott még „ABÜKK ÉS A ZEMPLÉN KILÁTÓTORNYAI”, a „HÍRES BÜKKI RÉTEK”, az „ÉSZAKI TÁJAINK TÚRAÚT CSOMÓPONTJAI” a „MADÁR JÁRTA SZIKLA FORMÁK 13”, az „ÉSZAK-KELETI HEGYEINK TAVAI” és az „ÉSZAK-KELETI HEGYEINK EMLÉKHELYEI” túramozgalmak igazolófüzetei (melyek a helyszínen kaphatóak)

Díjazás: Tájfutótérkép-emléklap

Nevezésidíj: 1000Ft/fő, Érvényes MTSZ, MSTSZ és TTT igazolvánnyal 900Ft, a SPURI KÁRTYA és a Magyar Turista Kártya tulajdonosainak 800Ft.
Info:kovacsagabor[kukac]gmail.com

Támogatók
Szentléleki vendégház



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.11.19 22:26:48


Kedves Természetjáró Barátaink!

A Herman Ottó Emlékév - Miskolc rendezvénysorozathoz kapcsolódva "Herman Ottó Bükk hegységi kötődései" címmel turisztikai programsorozatot állított össze megyei Természetjáró Szövetségünk.

A túrasorozat harmadik túráját 2014.11.15.-én tartjuk, melyre ezúton is sok szeretettel hívunk minden érdeklődő Túratársat!

Találkozó: 2014. november 15. szombat, 8:15-8:30, Felső-Majláth autóbuszállomás.
Indulás: a 8:35-kor induló 15-ös autóbusszal Garadna vasút megállóhelyig.

Útvonal: Garadna vasút - Heteméri-völgy - Szentléleki-völgy - Szentlélek - Jubileumi-forrás - Ómassa - Alabástrom-hegy északi oldala - Huba-forrás - Alsó Sebes-víz - Garadna
Táv: 9,7 km; szintemelkedés: 480 m

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet programsorozatunk utolsó túrájára is, melynek időpontja:2014.12.06.

Üdvözlettel:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.11.09 08:30:07


Meghívó
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2014. november 11-én, kedden, 17:00 órától tartandó ülésre.
Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., Teleki Tehetséggondozó Kollégium épülete, fsz. 3-as szoba.

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2014.07.08-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése
2./ Beszámoló a Szövetség 2014. III. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról
3./ Alelnöki beszámoló a 2014. III. negyedévi tevékenységéről
4./ Beszámoló pályázatok állapotáról
5./ „Borsod szép útjain” túramozgalom megújítása
6./ B.-A.-Z. Megyei természetjáró Szövetség által meghirdetett túramozgalmak 2015. évi teljesítésének ösztönzése
7./ Kedvezményes 2015. évi kulcsosház használat a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tagegyesületei részére
8./ 2015. évi kiemelt eseménynaptár
9./ HÉJA (Hozzászólások, Észrevételek, Javaslatok, Aktualitások tagszervezeteink részéről)
10./ Egyebek

Miskolc, 2014. október 29.
Tisztelettel:

Makár Richárd
elnök




Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.10.29 21:45:10


Széchenyi emléktúra Magyarország gyönyörű!
2014. október 19. vasárnap Lillafüred


Rajt, cél, nevezés:
8 és 10 óra között a Herman Ottó Emlékházban (Lillafüred, Erzsébet sétány 33.)

A feladat: a rajtban megadott turisztikai objektumok felkeresése

SZÉCHENYI 30:
TÁV: 30 km, SZINTKÜLÖNBSÉG: 1000 m, SZINTIDŐ: 10 óra
SZÉCHENYI 15
TÁV: 15 km, SZINTKÜLÖNBSÉG: 500 m, SZINTIDŐ: 5 óra

Szükséges felszerelés: Bükk turistatérkép, mérőszalag(!) toll

Ajánlott még: az Észak-keleti hegyeink emlékhelyei és a Híres bükki rétek jelvényszerző túramozgalmak igazoló füzetei.

Nevezési díj: 800 Ft/fő
Az érvényes igazolványt felmutató MTSZ, MSTSZ, TTT tagok 100, a Magyar Turista Kártya és a SPURI KÁRTYA tulajdonosai 200 Ft kedvezményt kapnak.

Díjazás: a szintidőn belüli teljesítőknek Tájfutótérkép-emléklap
Információ: Széchenyi Civil Társaság
kovacsagabor[to]gmail.com



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.10.13 22:46:52


„Herman Ottó Bükk hegységi kötődései”
Gyalogos túra II


Több mint 500 fős részvételi létszám mellett folytatódott 2014. október 11-én a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címet viselő turisztikai programsorozata.

A „Herman Ottó Emlékév – Miskolc, 2014” rendezvényhez kapcsolódva a szeptembertől decemberig megrendezésre kerülő gyalogos túrákon Herman Ottó emlékének tisztelegve keresünk fel a tudós életútjához és munkásságához kapcsolódó kelet-bükki helyszíneket.
A túrákat minden alkalommal általános és középiskolák számára is meghirdetjük, hiszen megyei diák természetjáró programjaink rendkívül kedveltek az oktatási intézmények körében.
A Garadna-völgyében lévő Pisztrángtelep érintésével szervezett túránkat ez alkalommal minden várakozást felülmúló részvétel mellett sikerült megrendeznünk, melyben természetesen szerepet játszott a B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület sikeres pályázata is. Ennek köszönhetően ugyanis 212 fő nem miskolci diák és kísérő pedagógusa számára nyílt lehetőség az autóbusszal való utazás költségének teljes összegű - pályázatból történő - megtérítésére és ezáltal a túrán való részvételre.
Az általános és középiskolák számára kiírt programra jelentkezettek 273 fős létszáma már a határidő lejárta előtt 3 nappal túllépte a tervezett 250 fős keretet, ezért a szervezők a korábban meghirdetett útvonal mellett pót túraútvonalon is lehetőséget biztosítottak további 148 fő iskolás és kísérői részvételére.
A kellemes őszidő és a gyönyörű Bükk hegység azonban további 105 főt is a természetbe csalogatott a túrára regisztrált iskolák diákjai, családtagjai közül, így végül 526 fő teljesítette a különböző távokat, melyek megtételét a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 15 fős túravezetői csapata is segítette.
A rövid túra 8,2 km-es Lillafüred - Hámori-tó - Lencsés-nyereg - Udvarkő-barlang - Csókás - Pisztrángtelep - Pisztráng tanösvény - Szövetség-forrás - Garadna útvonalát a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Emődi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Hunyadi Mátyás Iskola, Miskolc, Nagy Lajos Király Általános Iskola, Miskolc, Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, valamint a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola diákjai és kísérőinek összesen 288 fős csapata teljesítette.
A közép túra Miskolc-ómassai célpontú 11,6 km-es távjának a középiskolák közül 48 fővel a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium vágott neki.
A Pisztrángtelep – Hárs-kút - Csókási elágazás – Lencsés-nyereg – Szeleta-tető - Szeleta-barlang - Szeleta-tető – Majálispark 8,5 km-es pót túraútvonalat pedig miskolci iskolák összesen 190 fős csapata teljesítette (Bulgárföldi Általános Iskola és Erenyői Tagiskola, Petőfi Sándor Általános Iskola, Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, Avasi Gimnázium).

A program különlegességéhez a nagy részvétel mellett az is hozzájárult, hogy a Pisztrángtelep érintésekor szakvezetéssel biztosított rövid tájékoztatást kaptak a csoportok a pisztrángok telepítéséről, tartásáról, a halfogyasztás fontosságáról.
A túra során látottakról, hallottakról pedig játékos formában lehetett számot adni az útvonal ellenőrzőpontjain kitöltésre váró feladatlapok kérdéseinek megválaszolásával.

A reményeink szerint felejthetetlen élményekhez minden célba érkezett teljesítő kitűzőt és emléklapot kapott ajándékba, melyhez még egy piros alma is járt.

A program megvalósításában közreműködő túravezetők és segítők, akiknek munkáját ezúton is köszönjük:
Apró Gergely, Krajecz Enikő, Makár Richárd, Szőke Éva (Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete); Garadnay Sándor (Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület); Csarnai Béla, Csarnai Béláné, Gyarmati Ágnes, Ruszkai Gáborné, Solczi Ágnes, Sum Anna, Varga Jánosné, Zattler Szabolcs (Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztálya); Papp Gábor, (Diósgyőri Természetbarát Sport Klub); Bernáth Marietta és Fekete Tibor (Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete).

Ezúton is köszönjük valamennyi túrázó részvételét és tisztelettel várunk mindenkit következő - 2014. november 15-i - „Herman Ottó Bükk-hegységi kötődései” gyalogos túrán.

Miskolc, 2014. október 12.
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Elnöksége
Képek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.10.13 22:43:28


XVI. Zemplén Kupa Tájékozódási Túraverseny
2014. szeptember 20. Károlyfalva


Értékelés – Eredményértesítő

Szép, kellemes őszi napsütésben került megrendezésre az idei versenyünk. A versenyt megelőző száraz idő fülledtségét az előző napok esőzése megszüntette,de nem befolyásolta a kijelölt pálya terepviszonyait és az erdei utak járhatóságát amely mind a versenyzők, mind pedig a szervezésben résztvevőknek is segít-séget jelentett a rendezvény sikeres lebonyolításában. A verseny központját a Károlyfalva, horgásztó és szabadidő park biztosította, ahol kellemes, kultúrált körülmények várták az odaérkező versenyzőket és hozzátartozóikat. A rajt és cél ugyanitt volt, ahonnan szembe indítással oldottuk meg a különböző kate-góriák versenypályáit: A – A36 – A50 egy irányba szintesebb kezdéssel,az A60 – A70 és B pályák pedig velük szemben kevésbé meredek vonalvezetéssel.Az évek óta megszokott- főleg az előző évi- meredek ,szintes emelkedők elmaradtak, amelyet a versenypálya nagyobb távolságával kompenzáltunk. Ez a terület évtizedekkel előtte gyümölcsös,szőlős,borházas kezelésü volt,melynek már csak a nyomai láthatóak a terepen.
Az előző évben nemzetközi versenyre készült tájfutó térkép kis tulzással megfelelt a verseny követelmé-nyeinek.Célunk volt a másnapi egyéni versennyel közös helyszin-bár más térképen-kialakítása,a feladat koncentrálása.
A pályák terepviszonyai – pályahossz - fizikálisan igénybe vették a csapatokat – időhibák -, azonban a sokrétű feladatok ellenére azok teljesítése, megoldása nem okozott gondot a versenyző csapatok jelentős részének. Az irányfésüt, itinert, pince keresést,irány -és távolság mérést ,szerkesztést vagy a menetidő számítást jó szinvonalon teljesítették a csapatok. Kissebb vitát váltott ki a térkép pontatlanságából adódó kitűzési hibák, de ez az tévesztő bóják megfogását nem befolyásolta.

Hivatalosan óvás nem érkezett:
- Összeségében a verseny rendezési körülményeit,lebonyolítását, a csapatok részvételét,a versenyzők han-gulatát jónak ítéljük, a felmerült versenykritikákat köszönjuk,ezeket építő szándékkal elfogadjuk.

A verseny statisztikai adatai:
A-A36 A50 A60-A70 B
csapat/bajnok 9/7 5/4 11/8 11
pálya hossz8900890075007500
pálya szint300300230230
ellenörzőpont191916

Köszönjük még egyszer minden résztvevőnek, hogy megtisztelték rendezvényünket!

A rendezők nevében:
Jármy István
Rendezvény szervező
Eredmény



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.10.13 22:17:02


Herman Ottó Emlékév-Miskolc Túraprogramsorozat

Kedves Természetjáró Barátaink!

A Herman Ottó Emlékév - Miskolc rendezvénysorozathoz kapcsolódva "Herman Ottó Bükk hegységi kötődései" címmel turisztikai programsorozatot állított össze megyei Természetjáró Szövetségünk.

A túrasorozat második túráját 2014.10.11.-én tartjuk, melyre ezúton is sok szeretettel hívunk minden érdeklődő Túratársat!

Találkozó: Lillafüred, kisvonatállomás épületénél, 2014.10.11., szombat, 8:45

Útvonal: Lillafüred - Lencsés-nyereg - Udvarkő-barlang - Csókás - Pisztrángtelep - Garadna
Táv: 8,2 km; szintemelkedés: 300 m

Ezúton is szeretnénk felhívni 2014.12.31.-ig megrendezésre kerülő további túráinkra is a figyelmet,melyek időpontjai:
2014.11.15.; 2014.12.06.

Üdvözlettel:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.10.03 21:48:13


Meghívó

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendkívüli közgyűlését 2014. október 14-én, kedden, 16.30 órakor, a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos termében (3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.) tartjuk, melyre ezúton hívjuk meg tisztelettel Tagjainkat, érdeklődő természetjáró Barátainkat.

A közgyűlés napirendje:
1./ Alapszabály módosítása
2./ Egyebek

A közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés megtartására 2014. október 14-én, 17.15 órakor kerül sor azonos napirenddel, az eredeti közgyűlés helyszínén.
A megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

Miskolc, 2014. szeptember 26.
Természetbarát üdvözlettel:
Makár Richárd
elnök



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.26 20:40:08


Turista Emlékpark

A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a Helyiipari forrás területén lévő, Magyarországon egyedülálló Turista Emlékpark létesítésének 30 éves évfordulóját ünnepelte szeptember 20-án.

A megemlékezés túrával indult, Ómassáról Szentléleken és a Pisztráng tanösvényen keresztül érkeztek az Emlékparkba. A turista elődök életútját, érdemeit ismertették, koszorúzással rótták le kegyeletüket: Dr. Téry Ödönek, Kühne Adolfnak, Dr. Hanák Kolosnak, Dr. Zsigmondy Emilnek, Lendeczky Lászlónak és az Emlékpark megteremtőjének: Ferenczy Lajosnak. Egy emlékoszlopon további 18 turista előd van nevesítve, valamint egy faragott oszlop a bükki turistaság 100 éves centenáriumára került felállításra 1982-ben.

A 30 év viharainak nyomait az Egyesület helyreállította a Miskolc Város Önkormányzat Irodalmi Mecénás Pályázaton nyert anyagi támogatás és a tagság munkájának segítségével, így most régi fényében és formájában tekinthető meg a park. A példaértékű turista elődök nyomában a jövő évben túrasorozat fog indulni az Egyesület szervezésében, melyre minden érdeklődőt várnak.

Az ünnepséget a hagyományos zsíros kenyér és tea színesítette, kellemes beszélgetésekkel fűszerezve.

Miskolc, 2014. szeptember 22.

Képek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.26 20:32:57


„Herman Ottó Bükk hegységi kötődései”
gyalogos túra I.


2014. szeptember 20-án kezdetét vette a 2014/2015-ös tanév diáktúra programsorozata, melyet megyei Természetjáró Szövetségünk és a Miskolc Városi Diáksport Szövetség a korábbi évek túrái iránti nagy érdeklődésre tekintettel idén is örömmel hirdetett meg.

2014-ben Herman Ottó - az utolsó magyar polihisztor - halálának 100. évfordulójára emlékezünk, így ennek alkalmából Szövetségünk „Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” címet viselő turisztikai programsorozatot állított össze.
A szeptembertől decemberig havonta megrendezésre kerülő túrákon a nagy tudós emlékének tisztelegve, az életútjához és munkásságához kapcsolódó kelet-bükki helyszíneket keresünk fel.

Szeptember harmadik szombatján a Majálispark - Keskeny-lyuk - Lencsés-nyereg - Dolka-gerinc - Szeleta-tető - Szeleta-barlang - Bedő Albert hegy - Majálispark útvonalú túránkon Herman Ottóra, mint régészre emlékeztünk, akinek vitatott elméletét - miszerint a Kárpát-medencében is létezett őskori kultúra - a későbbi kutatások igazolták.

Az érdeklődés ezúttal sem maradt el, hiszen a 10,6 km hosszú és 360 m szintemelkedésű túrán összesen 87 fő vett részt.
A túrán résztvevő iskolák - Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola; Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola és AMI., valamint a Herman Ottó Általános Iskola - diákjait, pedagógusait és a tanulók érdeklődő családtagjait Zattler Szabolcs (MVSC), Fekete Tibor (VTBE) és Bernáth Marietta (VTBE) túravezetők kalauzolták.

Ezúton is köszönjük valamennyi túrázó részvételét és tisztelettel várunk mindenkit a következő - 2014. október 11-i - „Herman Ottó Bükk-hegységi kötődései” gyalogos túrán.

Miskolc, 2014. szeptember 22.

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Elnöksége

Képek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.26 20:20:17


VII. MAGASHEGY TELJESÍTMÉNYTÚRA
2014. szeptember 27.


Kedves Természetjáró Barátaink!
Egyesületünk hetedik alkalommal rendezi meg a Magashegy gyalogos teljesítménytúrát. Rendezvényünkre nagy szeretettel várunk minden Kedves érdeklődő túratársat.

Résztávok:
1. Magashegy 15
Útvonal: Felsővadász – Nyésta – Szanticska - Felsővadász
Rajt: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Cél: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Rajt: 7:00-10:00 óra Nevezési díj: 700 Ft/fo Táv: 16 km Szint:250 m Szintidő: 6 óra

2. Magashegy 30
Útvonal: Felsővadász – Nyésta – Szanticska – Alsógagy – Gagyapáti – Szanticska - Felsővadász
Rajt: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Cél: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Rajt: 7:00-9:00 óra Nevezési díj: 800 Ft/fo Táv:29 km Szint: 500 m Szintidő : 8 óra

3. Magashegy 35
Útvonal: Felsővadász – Irota – Gagybátor - Alsógagy – Gagyapáti – Szanticska – Felsővadász
Rajt: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Cél: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Rajt: 7:00-9:00 óra Nevezési díj: 900 Ft/fo Táv: 36 km Szint :775 m Szintidő: 9 óra

4.Magashegy 40
Útvonal: Felsővadász – Nyésta – Szanticska - Alsógagy – Fáj – Alsógagy – Gagyapáti – Szanticska - Felsővadász
Rajt: Felsővadász II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Cél: Felsővadász II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Rajt: 7:00-9:00 óra Nevezési díj: 900 Ft/fo Táv:42 km Szint: 900 m Szintidő : 9 óra

5.Magashegy 45, 45 Terepfutó
Útvonal: Felsővadász – Irota – Gagybátor - Alsógagy – Fáj – Alsógagy – Gagyapáti – Szanticska - Felsővadász
Rajt: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Cél: Felsővadászi II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 3814 Felsővadász, Rákóczi tér 1.
Rajt: gyalogos 7:00-09:00 óra, terepfutó 08:30 Nevezési díj: 1000 Ft/fo Táv:49 km Szint :1085 m Szintidő: gyalogos 11 óra ,terepfutó 8 óra

Minden távnál:
Nevezési díjból 100 Ft/fo kedvezmény MTSZ, TTT, MSTSZ tagoknak, Magyar Turista kártyával, diákoknak, nyugdíjasoknak. A kistérség iskolásai ingyen vehetnek részt a rendezvényen. Szállás: a felsővadászi iskola tornatermében saját felszereléssel történő szállás korlátlan számban biztosított. A vadászati szezon miatt a célba legkésőbb 18:00 óráig kell beérkezni!
Környezetvédelmi okokból szeretnénk minél kevesebb eldobható poharat használni, ezért kérjük ,hogy lehetőség szerint mindenki hozzon magával! A rajt megközelítése : Miskolc – Búza térről Abaújlakra induló autóbusszal.
Az eredményes teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak. Az útvonal egyes pontjain frissítő állomások várják a túrázókat. Térkép: Gömör – Tornai karszt és Cserehát turista atlasza.
További információ: Hoskó Roland (30/403-42-11, hosko.roland[kukac]gmail.com)



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.22 19:59:14


30 éves a Turista Emlékpark

A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület ezúton is sok szeretettel hívja és várja a tisztelt Túratársakat 2014.09.20.-án megrendezésre kerülő "30 éves a Turista Emlékpark" programjára.
A megemlékezés helyszínére Kiskun Magdolna és Csőriné Kardos Éva túravezetésével a rendezők Ómassa – Szentlélek – Szentléleki-völgy – Heteméri-völgy – Tekergő - Turista Emlékpark útvonalon gyalogos túrát szerveznek. Táv: 13 km, szintemelkedés: 250 m. Indulás Felső-Majláthról a 8 óra 35 perckor induló 15-ös busszal Ómassáig.

Miskolci Helyiipari Természetbarát Szövetség Elnöksége
30 éves a Turista Emlékpark meghívó
A Turista Emlékpark kialakításának története



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.11 21:05:26


Herman Ottó Emlékév

Kedves Természetjáró Barátaink!

A Herman Ottó Emlékév - Miskolc rendezvénysorozathoz kapcsolódva "Herman Ottó Bükk hegységi kötődései" címmel turisztikai programsorozatot állított össze megyei Természetjáró Szövetségünk.
A túrasorozat első túrája 2014.09.20.-án kerül megrendezésre, melyre ezúton is sok szeretettel hívunk minden érdeklődő Túratársat!

Találkozó: Majálispark, 1-es autóbusz végállomása, 2014.09.20., szombat, 8:45

Útvonal:
Majálispark - Keskeny-lyuk - Kaszás-réti elágazás - Lencsés-nyereg - Dolka-gerinc - Szeleta-tető - Szeleta-barlang - Bedő Albert hegy - Majálispark
Táv: 10,6 km; szintemelkedés: 360 m

Ezúton is szeretnénk figyelembe ajánlani a 2014.12.31.-ig megrendezésre kerülő további túráinkat is,melyek időpontjai:
2014.10.11.; 2014.11.15.; 2014.12.06.

Üdvözlettel:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.11 20:55:19


Tompa Mihály teljesítménytúrák
2014. szeptember 28. vasárnap.


Bővebben



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.09.11 20:50:44


XVI. Zemplén kupa tájékozódási túraverseny
Sárospatak, Sátoraljaújhely-Károlyfalva
2014.09.20.


Kiírás
Jelentkezési lap



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.08.30 11:22:59


Térképek és útikalauzok lektorálása

Tisztelt Túravezetők és Túratársak!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Benneteket, hogy a BÜKK útikalauz, majd a ZEMPLÉN útikalauz és térkép megújítva még ebben az évben kiadásra kerül.

Kérjük, hogy akinek javítási javaslata, észrevétele van, az Balkányi Ferenc, megyei Természetjáró Szövetségünk Technikai Bizottságának vezetője részére 2014.09.30.-ig küldje meg, hogy az átvezetések megtörténhessenek. Mint ahogy a korábbi alkalmakkor történt, a javaslatokat ezúttal is összesítő jegyzékbe foglalva, a javaslattevő neve alatt fogjuk megküldeni a térképkiadó részére. Az útikalauz szövegének átnézését is kérjük, hogy az elavult részek törlésre, az új információk pedig felvételre kerüljenek.
A Kéktúra kalauz kiadására tavasszal kerül sor.
Amennyiben a Magyar Természetjáró Szövetság honlapján lévő változásokon kívül (módosítások) továbbiak is lennének, kérjük azok közlését is.

A segítő közreműködést előre köszönjük!

Az információkat és javítási javaslatok megküldését az alábbi elérhetőségeken fogadjuk:
Balkányi Ferenc: balkfe8[kukac]freemail.hu



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.08.30 11:23:41


IV. Barangoló barlangoló teljesítménytúra és családi nap
Új útvonalakon 26/16/8/4 2014. szeptember 13. (szombat)


Bővebben itt.



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.08.30 10:54:07


Bakancsos bortúra a szépséges Tokaj-hegyalján
2014. szeptember 14-én (vasárnap)


A Tokaj Kereskedőház ZRT támogatásával 5. alkalommal rendezi meg Tokaji bakancsos bortúra elnevezésű teljesítménytúráját 10, 15, 25, 30, és 50 km-es távokon az MVSC Természetjáró Szakosztálya.
Részletes kiírás a teljesitmenyturazoktarsasaga.hu honlapon, még bővebb tudnivalók, letölthető térképek és trackek a mvsctura.try.hu honlapon.
Indítás Tokajból, a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Kollégiumából (Bajcsy- Zsilinszky E.u. 13-15.) 7.00 órától. A cél ugyanott lesz.

Minden túrázót szeretettel várnak:
A RENDEZŐK



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.08.30 10:47:06


Meghívó

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendkívüli közgyűlését 2014. augusztus 05-én, kedden, 17.00 órakor, a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Arany János termében (3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.) tartjuk, melyre ezúton hívjuk meg tisztelettel Tagjainkat, érdeklődő természetjáró Barátainkat.
A közgyűlés napirendje:
1./ Alapszabály módosítása
2./ Tisztújítás
3./ Egyebek

A közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés megtartására 2014. augusztus 05-én, 17.45 órakor kerül sor azonos napirenddel, az eredeti közgyűlés helyszínén. A megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

Miskolc, 2014. július 15.

Természetbarát üdvözlettel
Makár Richárd
elnök



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.07.21 21:13:21


SZÁZ SZÉPSÉG SZÜLŐHAZÁNKBAN
CSEKK SÁNDOR EMLÉKTÚRA

„A RÉGIÓ TÁJÉKOZÓDÁSI TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA”
jelvényszerző természetjáró mozgalom része
2014. július 13. vasárnap

Nevezés: 8 és 10 óra között Miskolcon a Majális parkban, a VADASPARK főbejárata melletti RUMCÁJSZ BÜFÉNÉL

Feladat: a rajtban megadott TURISZTIKAI OBJEKTUMOK megadott sorrendben való felkeresése Az útvonal a Bükki Nemzeti Park határain kívül, nem természetvédelmi területen vezet.

Szükséges felszerelés: Bükk turistatérkép, mérőszalag(!), toll!

TÚRANÉV TÁV SZINTKÜLÖNBSÉG SZINTIDŐ ELL. PONTOK
CSEKK 25 25 km 500 méter 6 óra 12
SANYI 15 15 km 300 méter 4 óra 7

Nevezési díj: 1000 Ft/fő
Kedvezmény: MTSZ, MSTSZ, TTT: 100 Ft, MAGYAR TURISTA KÁRTYA és SPURI KÁRTYA: 200 Ft

Díjazás: A túrateljesítők fényképes EMLÉKLAPOT kapnak

A hosszú táv beszámít a BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA mozgalomba
Információ: kovacsagabor[kukac]gmail.com

TÁMOGATÓK
KISS GYULA ÉS BODNÁR ANDRÁS
(CSEKK SANYI NYÍREGYHÁZI BARÁTAI)

HERMAN OTTÓ TURISTAHÁZ
szentlelekvh[kukac]gmail.com
70/371-1199



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.07.08 23:24:46


SZÁZ SZÉPSÉG SZÜLŐHAZÁNKBAN
ÉSZAK-KELETI HEGYEINK EMLÉKHELYEI

„A BÜKK TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA KUPA”
ajánlott túrája

BÜKK-HEGYSÉG
2014. július 12. szombat
Rajt és cél: SZENTLÉLEK, HERMAN OTTÓ TURISTAHÁZ
A nevezők a házban kedvezményesen foglalhatnak szállást péntek és szombat éjszakára (szentlelekvh[kukac]gmail.com)
Indítás: 7 és 10 óra között
FELADAT: a jelvényszerző mozgalom érintendő emlékhelyei egy részének felkeresése, a rajtban megadott 11 emlékhely közül legalább 5 (rövid táv), 9 (közép táv) vagy valamennyi megtalálása Az ellenőrzés módja: fénykép készítése!!!

SZÜKSÉGES FELSZERELÉS: Bükk térkép, FÉNYKÉPEZŐGÉP

HOSSZÚ TÁV: 50 km SZINT: 1200 m SZINTIDŐ: 12 óra
KÖZÉP TÁV: 30 km SZINT: 800 m SZINTIDŐ: 8 óra
RÖVID TÁV: 15 km SZINT: 500 m SZINTIDŐ: 5 óra

NEVEZÉSI DÍJ: 1000 Ft/fő
Az MTSZ, MSTSZ, TTT tagjai 100 Ft, a Magyar Turista Kártya és a Spuri Kártya tulajdonosai 200 Ft kedvezményt kapnak. DÍJAZÁS: a szintidőn belüli teljesítőknek TÁJFUTÓTÉRKÉP-EMLÉKLAP a jutalma.
Kitűzőt csak az igazolófüzetben felsorolt összes emlékhely dokumentált felkeresői kapnak!
A közép és a hosszú táv a „BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA” címért kiírt mozgalomba is beszámít.

Információ: kovacsagabor[kukac]gmail.com
TÁMOGATÓK:
HERMAN OTTÓ TURISTAHÁZ
szentlelekvh[kukac]gmail.com
70/371-1199



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.07.08 23:21:14


Vasárnapi és ünnepnapi túraajánlat Lillafüredről a Három-kőre és a Tar-kőre
– bekötve a felsőtárkányi kisvasutat


Bővebben



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.06.21 12:05:37


NYÁRI ÜGYELETI REND

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt természetjáró érdeklődőinket, hogy a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2014. június 24. és augusztus 31. között az alábbi keddi napokon tart ügyfélfogadást 16:30-18:00 között.

• Június 24.
• Július 08.
• Július 22.
• Augusztus 05.
• Augusztus 26.

2014. augusztus 26.-tól minden kedden készséggel állunk rendelkezésre.

Egyéb időpontokban és kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken tudunk tájékoztatást nyújtani:
• hegyitura[kukac]eszaktura.hu e-mail címen
• Makár Richárd, elnök a 06-20-325-75-30 telefonszámon
• Bernáth Marietta, főtitkár a 06-20-325-23-45 telefonszámon

Miskolc, 2014. június 18.

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
elnöksége



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.06.21 11:42:17


Meghívó
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2014. július 08-án, kedden, 17:00 órától tartandó ülésre. Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., Teleki Tehetséggondozó Kollégium épülete, fsz. 3-as szoba.

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2014.04.15 és 04.29.-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése
2./Beszámoló a Szövetség 2014. II. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról
3./ Főtitkári beszámoló a 2014. II. negyedévi tevékenységéről
4./ Beszámoló pályázatok állapotáról, pályázati lehetőségek
5./ HÉJA (Hozzászólások, Észrevételek, Javaslatok, Aktualitások tagszervezeteink részéről)
6./ 2014. szeptember – október – november - december havi szövetségi programok előkészítése
7./ Egyebek

Miskolc, 2014. június 18.

Tisztelettel:
Makár Richárd
elnök



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.06.21 11:34:38


JUBILEUMI XV. RAVASZ RÓKA
éjszakai tájékozódási teljesítménytúrák

2014. június 14. szombat
BÜKKSZENTKERESZT

Részletek



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.06.12 22:15:57


IV. Kuruc Portyák
2014.06.07


Idén is megrendezésre kerül, immár 4. alkalommal a Kuruc Portyák teljesítménytúra.
Bővebben



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.06.03 18:27:30


HERMAN OTTÓ NYOMÁBAN EMLÉKTÚRA
(A Herman Ottó Emlékév rendezvénye)
2014. június 1. vasárnap


Rajt és cél: SZENTLÉLEK, HERMAN OTTÓ TURISTAHÁZ
Indítás: 7.30 – 10.00
A nevezők szombaton és vasárnap éjszakára kedvezményesen foglalhatnak szállást a házban (office[kukac]szentlelekifogado.hu vagy 70/371-1199)
A túra célja: tisztelgés Herman Ottó emléke előtt

NÉV TÁV SZINT SZINTIDŐ
Herman 45 45 km 1800 m 12 óra
Herman 30 30 km 1000 m 8 óra
Herman 15 15 km 500 m 5 óra

Igazolás módja: fénykép készítése a rajtban megnevezett turisztikai objektumokról
Szükséges felszerelés: Bükk turistatérkép, fényképezőgép
Mindkét hosszú táv teljesítése beszámít a „BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA” sorozatba
Nevezési díj: 1000 Ft/fő
Érvényes MTSZ, MSTSZ, TTT igazolvánnyal és SPURI Kártyával 100 Ft, Magyar Turista Kártyával 200 Ft kedvezmény
Díjazás: minden szintidőn belüli túrateljesítőnek KITŰZŐ és TÁJFUTÓTÉRKÉP-EMLÉKLAP



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.05.19 21:02:08


BÜKK 50 – 25 – 15 TELJESÍTMÉNYTÚRA
2014. május 17. szombat


A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub szeretettel vár minden érdeklődőt gyalogos teljesítménytúrájára.

BÜKK-50 km
Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Bükkszentkereszt – Fehér-kő-lápa – Herman O. ep. – Dolka tető – Csókás – Magos-kő – Szentlélek – Czékus út – Bánkút – Száraz völgy – Ómassa – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Garadna
52,3km / 1550 m

BÜKK-25 km
Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Hollóstető – Lillafüred – Lencsés forrás – Csókás – Garadna
27,5 km / 680 m

BÜKK-15 km
Garadna – Sebes-víz – Borókás teber – Jávorkút – Csipkéskút – Vadász völgy – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Garadna
15 km / 440 m

Rajt és Cél: Miskolc - Garadna – DTSK pihenő
Megközelíthető a menetrend szerint Felső-Majláthról induló 15. sz. autóbusszal
Bővebb információ: Sütő Menyhért 06-30/625-8132
Váradi Zsófia 06-30/384-3649

Megnevezés Indítás Nevezési díj Ft Kedvezmény Ft Szintidő óra
Bükk-50 km 6,00 – 8,00 600 - 100 12
Bükk-25 km 7,00 – 9,00 600 - 100 7
Bükk-15 km 8,00-10,00 600 - 100 5
Kedvezmény: MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, Diák

Szálláslehetőség Garadnán a DTSK pihenőjében, érdeklődni a 06-70-387-7662 mobilszámon.
Az árjegyzék megtalálható a weblapon
e-mail: sz-kati88@freemail.hu

MINDENKIT VÁRUNK SZERETETTEL!
DTSK Rendezősége


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.05.10 09:24:23


Rákóczi teljesítménytúrák

Kedves Természetjárók, Teljesítménytúrázók!
A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 2014. május 17-18-án immár 16. alkalommal rendezi meg a Rákóczi teljesítménytúrákat.
A gyalogos 15, 25, 35, 50, 75, 110 km-es, valamint a kerékpáros 35, 75, 110 km-es távok a fejedelem emlékét őrző várak, helységek és tájak érintésével az ezeket összekötő, jelzett útvonalakon haladnak.
A teljesítménytúra alapját a Rákóczi-túramozgalom útvonala, a Füzér – Sárospatak szakasz adja, de a 110 km-es távba a hegység keleti felén futó Országos Kéktúra szakaszt is bevontuk.
Több táv érinti a megyer-hegyi Hegyalja – Malomkő Tanösvény állomásait is.
A csodálatos tájak látványa által nyújtott élményhez egyesületünk a rajt helyszínéül szolgáló iskola tornatermében díjmentes szállás biztosításával, továbbá a legalább 35 km-es táv teljesítői részére a célban meleg étellel járul hozzá.
Mindenkit nagy szeretettel vár a Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület
A további részleteket és a részletes kiírást honlapunkon találjátok


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.05.08 20:36:50


MEGHÍVÓ


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendes éves közgyűlését 2014. május 23-án, pénteken, 16.30 órakor, a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos termében (3527 Miskolc, Selyemrét u. 1.) tartjuk, melyre ezúton hívjuk meg tisztelettel Tagjainkat, érdeklődő természetjáró Barátainkat.

A közgyűlés napirendje:
1./ Az Elnökség beszámolója a Szövetség 2013. évi tevékenységéről
2./ A Szövetség 2013. évi gazdálkodásáról szóló egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet ismertetése
3./ Számvizsgáló bizottság jelentése, a 2013. évi egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadása
4./ Fegyelmi bizottság jelentése
5./ A Szövetség 2014. évi gazdasági tervének elfogadása
6./ Kilépett elnökségi tag helyett új elnökségi tag választása
7./ Kitüntetések
8./ Egyebek

A rendes közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés megtartására 2014. május 23-án, 17.15 órakor kerül sor azonos napirenddel, az eredeti közgyűlés helyszínén.
A megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.

Miskolc, 2014. április 30.
Természetbarát üdvözlettel:
Makár Richárd
elnök



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.05.08 20:31:43


Meghívó
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2014. április 29-én, kedden, 17:00-tól tartandó ülésre.
Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u.1., Teleki Tehetséggondozó Kollégium, fsz. 3-as szoba.

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2014. május 23-i közgyűlés előkészítése.
2./ Egyebek.

Miskolc, 2014. április 16.

Tisztelettel:
Makár Richárd
elnök

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.25 20:25:31


VTBE felhívás

A Vasutas Természetjárók Bükki egyesülete tájékoztatja a Tisztelt teljesítménytúrázókat, hogy 2014. évben nem kívánja megszervezni a Bükki Források teljesítménytúráját. Egyesületünk nem adatközölt a TTT-nek, ezért számunkra érthetetlen okból jelent meg 2014. május 1-i dátummal a Bükki Források teljesítménytúra.

Május 1-én a hagyományainknak megfelel Bükk Forrásai nyílt túra kerül megrendezésre, (ami nem teljesítménytúra) valószínleg ez okozhatott zavart az eseménynaptár összeállításakor.

Kérem szíves megértésüket. A TTT. eseménynaptárának módosításáról intézkedtünk.
Üdvözlettel: VTBE

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.23 16:25:50


Kedves Természetjárók!

Idén rendezzük immár a 9. Vitézlő teljesítménytúrát Szendrőn.
A május 1-ei hosszú hétvégén különféle programokkal várják a Szendrői Természetjárók a mozogni vágyókat. A 3 napos érdekes és színes program az alábbiak szerint alakul:

Május 2. (péntek): 3 különböző túralehetőség – délelőtt túra a Rakacai víztározóhoz, délután Vitézválasztó vetélkedő, este Pincetúra.
Május 3. (szombat): Vitézlő. A megszokott 15, 25, 35 és 50 km-es gyalogos távok mellett idén újításként egy 10 km-es távon is lehet indulni. Ezen kívül 50, 80 km-en lehet nekivágni kerékpárral és 25 km extra távon kenuzhatnak a résztvevők.
Május 4. (vasárnap): Az előző napokon regisztrált túrázók kedvezményesen megtekinthetik az edelényi Kastélysziget Kulturális – Turisztikai Központ turisztikai fejlesztéseként felújított L’Huillier – Coburg kastélyt, mely a napokban kerül átadásra.

Több napos program idejére szállásajánlatokat weboldalunkon szintén talál.
Idén először május 2-ára és 3-ára étkezésre is lehet előregisztrálni.
Az előnevezés már elindult! Kedvezményt is kap, aki előre regisztrál!

Minden bővebb információ weboldalunkon:
szendroitura.hu
Várunk mindenkit Sok Szeretettel, hozd magaddal a családot, és szólj ismerőseidnek is!
Ne feledd:Indulj el a Vitézlőn, elnyűtt testből Vitéz lőn!



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.01 21:26:31


Meghívó
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2014. április 15-én, kedden, 17:00 órától tartandó ülésre.
Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., Teleki Tehetséggondozó Kollégium épülete, Iharos-terem.
Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2014.01.21.-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése
2./ Beszámoló a Szövetség 2014. I. negyedévi működéséről, programjairól
3./ Technikai, oktatási, gazdasági, kulcsosház, minősítési bizottságok beszámolói 2014. I. negyedévi tevékenységeikről. 2014. második negyedévének tervei
4./ Főtitkári beszámoló a 2014. I. negyedévi tevékenységéről
5./ Beszámoló pályázatok állapotáról, pályázati lehetőségek
6./ HÉJA (Hozzászólások, Észrevételek, Javaslatok, Aktualitások tagszervezeteink részéről)
7./ 2014. július-augusztus havi szövetségi programok előkészítése
8./ Egyebek

Miskolc, 2014. március 31.

Tisztelettel:
Makár Richárd
elnök


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.01 21:22:41


Herman Ottó Emlékév Miskolcon
a BAZ megyei természetjárók aktív közreműködésével


Herman Ottó halálának centenáriumi évében, 2014-ben a Herman Ottó Emlékév alkalmából számos rendezvényre, eseményre kerül sor országszerte. Ezekből nem maradhat ki Miskolc és a Bükk-hegység sem, hiszen a nagy természettudós élete ezer szállal kötődik ide.
Miskolc városa ezért 2014-ben az országos programkínálat mellett önálló, saját szervezésű rendezvénysorozatot hirdet, az önkormányzat, számos miskolci intézmény és civil szervezet együttműködésével. A szervezőbizottságban szerepel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség is.
Az ünnepi megemlékezések egyik kiemelkedő eseménye volt a közelmúltban stílszerűen Lillafüreden a Palotaszállóban megtartott Herman Ottó Emléknap. Erre az alkalomra került kiadásra az emlékév miskolci programfüzete, benne a természetjárók által szervezett emléktúrákkal. A diákturisztikai túrasorozattal a magyar természetkutató tudós sokoldalúságát felidézve kelet-bükki gyalogos túrák keretében a hegység Herman Ottóhoz kötődő legnevezetesebb helyeit érintik. Többek között a Herman Ottó emlékpark, Szeleta-barlang, Felsőhámor, Garadna-völgyi Pisztrángtelep, szentléleki Herman Ottó turistaház, Lillafüred, Pele-ház. A túrák során érintett helyszíneken Herman Ottó munkásságának rövid ismertetése mellett emléktáblák, szobrok koszorúzására is sor kerül.
A BAZ Megyei Természetjáró Szövetség túravezetői által havonként vezetett nyílt túrák a diákság mellett a felnőtt lakosság számára is lehetőséget biztosítanak a példakép polihisztor tevékenységének megismerésére és az emléke előtti tiszteletadásra.
A város teljes programja



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.01 21:19:32


IX. Nemzetközi Nagy-Milic Természetjáró baráti találkozó
2014.04.26


Idén is megrendezésre kerül az éves Nagy-Milic találkozó.
Részletes program



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.01 21:07:03


Köszönet a Népek Tavaszában nyújtött segítségért

Köszönet a segítségért
Segítők



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.04.01 21:02:57


A fehér barátok földjén

Könyv bemutató 2014. február 27.-én csütörtökön 16:30-tól a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban (Miskolc, Görgey A. u. 11., földszinti nyagyterem).


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.02.25 21:24:38


Világbajnokságra készül Kovács Attila rádiós tájfutó

Tagszervezetünk és a Szövetség bizotsági tagja nyilatkozik a Miskolci TV-nek
Video



Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.02.16 21:47:59


Fagyott tavak 6 Teljesítménytúra
2014. február 23. vasárnap


A túra célja: az „ÉSZAK-KELETI HEGYEINK TAVAI” jelvényszerző mozgalom érintendő pontjai egy részének teljesítménytúra keretében való, a rajtban megnevezett 6 tó közül legalább 3 (15 km), vagy valamennyi felkeresése (30 km).
Bővebben


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.02.16 20:34:08


„Négy évszak – 12 túra”
02. 22. Szombat


Utazás: Busszal
Túravezetők:
Nagy Lajos Tel: 70/7776628
Szalai Zita
Tóth Éva
Találkozó: Bükkszentkereszten 9:20 perckor
A túrák jellemzői:
Táv: 13 km Szintkülönbség: 110 m
Táv: 11 km Szintkülönbség: 100 m
Táv: 10 km Szintkülönbség: 100 m

Mindhárom túra Bükkszentkeresztről indul, a piroson, majd a Kohász Kék jelzésén vissza Miskolcra. Útközben Fehér-kő-lápán lehetőség lesz egy meleg leves, vagy forralt bor elfogyasztására is. Mindhárom szakasz rövid, igazi téli kirándulások.
Ezeket a túrákat elhunyt szakosztály vezetőink, Szállási László és Gyetvay Iván emlékének is szenteljük. A túrázók közül sokan ismerték őket a megyéből is.
Várunk mindenkit szeretettel a TSC-től!


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.02.16 19:57:39


XVII. Népek Tavasza Teljesítménytúra XVII. Népek Tavasza Teljesítménytúra
2014.03.15.


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére megemlékező teljesítménytúrát rendez a Bükk hegység csodálatos tájain.
Rajt - Cél: Minden távon Miskolc, Királyasztal
Előnevezés: 2014.03.10.-ig, nepektavasza.hu
A Népek tavasza (NT) 10 / 15 / 25 / 35 km útvonalakon 300 fő/táv létszámkorlát.
Bővebben


Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.02.16 21:36:33


Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és Nyíregyháza városi Természetbarát szövetség
2014. Évi vizitúra tervek


Reszletek

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.30 19:40:04


Jubileumi X. Téli tájolás teljesítménytúra
2014. február 2. vasárnap

Reszletek

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.29 23:19:08


Rekord résztvevő a 2014. január 18-i diáktúrán

Alig egy esztendeje, hogy a Miskolc Városi Diáksport Szövetséggel együttműködésben a városi általános és középiskolások részére a tanév minden hónapjában egy-egy gyalogos túra szervezésével és megvalósításával járul hozzá megyei Szövetségünk a természetjáró diákpalánták szabadidő eltöltése egyik legegészségesebb mozgásformájának való megszerettetéséhez és a természetes környezet egyik legnagyobb kincsének, az erdőnek a megismeréséhez.
Az utazási költségek alacsonyabb szinten való tartása érdekében eleinte csak Majális-parktól induló és oda érkező túrákkal próbálkoztunk, azonban célul tűztük ki, hogy a Bükk kicsit távolabbi, de annál izgalmasabb részeit is megmutassuk az érdeklődő ifjú természetjáróknak. Az elmúlt év tavaszától így már a Garadna-völgyből induló túrákat is szervezünk, melyekre legnagyobb meglepetésünkre egyre többen érkeznek.
Nem volt ez másképp az elmúlt hét szombatjának diáktúráján sem, amikor rekord, 174 fős résztvevői létszámot elérve 7 iskola diákjai, kísérő szüleik és pedagógusaik 5 túracsoportban, túravezetők irányításával gyalogoltak.
Többségük az Ómassa - Száraz-völgy – Bánkút – Csipkéskút - Vadász-völgy - Ómassa útvonalú rövid túrát választotta, egy középiskola pedig az Ómassa – Vadász-völgy – Csipkéskút – Jávorkút – Kühne Andor út – Savós-völgy – Lillafüred helyeket összekötő turistautakat járta be.
Ezúton is köszönjük a 21. sz. Általános Iskola, a 10. sz. Petőfi Sándor Általános Iskola, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a Selyemréti Általános Iskola, valamint az Andrássy és Bláthy Szakközépiskolák részvételét.
A túravezetésben térítésmentesen közreműködő túravezetők:
a Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztályából Szalai Zita, Bánrévi Tamás, Farkas János, Vincze István; a Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztályából Sum Anna és Zattler Szabolcs; a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesületből Váradi Zsófia; a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületétől Krajecz Enikő; a Vasutas Természetjárók Bükki Egyesületéből Bernáth Marietta és Fekete Tibor. A túravezetők munkáját segítő további túratársak a Bernáth Bt. Természetjáró Köréből: Szőke Éva és dr. Horváth Gyula. Feladatvállalásukért ezúton is köszönet.
Szinte alig érkeztek vissza a csapatok a túrák célállomásaira, a szervezők máris a február 8-án megrendezésre kerülő soron következő túraútvonalakon gondolkodnak, melyen, ha az égiek is úgy akarják, remélhetőleg ismét nagy létszámú csapatokat vezethetnek a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség túravezetői.

Miskolc, 2014. január 21.

Összeállította:
Bernáth Marietta
diáktúra programszervező

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.22 21:30:18


BAZ MEGYE MEGNYITOTTA A 2014-es TURISTAÉVET
Évnyitó túra a Turista Pantheonba

Borsod megyében az év első hétvégéjén, január 4-én rendezték meg az új esztendő nyitótúráját. A központi ünnepség helyszíne a Közép-Garadna melletti Turista Pantheon volt.

A megye természetjárói hagyományos módon a Bükk különböző pontjairól induló csillagtúrákkal érték el a nagynevű turistaelődök tiszteletére 1984-ben létesített Emlékparkot.
Az új turistaév megnyitásán megjelenők megkoszorúzták a Turista Pantheon megálmodója és létrehozója, Ferenczy Lajos túratársuk emléktábláját. A csaknem 200 főnyi résztvevőt a BAZ Megyei Természetjáró Szövetség elnöke, Makár Richárd köszöntötte. Évnyitó beszédében a rendszeres turisztikai tevékenység megemlítésén túl röviden kitért a természetjárók előtt álló ez évi főbb feladatokra.
Mindenekelőtt a turista társadalom összefogásának jelképe, a Bálványon álló Petőfi kilátó sorsáért, fennmaradásáért történő egységes fellépést kért a természetjáróktól, hogy a 65 éves kilátó továbbra is szolgálhassa a turista társadalmat.
Ismertette, hogy a Megyei Szövetség civil partnerként részt vesz az Új Széchenyi Terv, az OKT- és OKK-t érintő Észak-Magyarországi Operatív Fejlesztési Programjában. Ennek sikeres megvalósításához a tagság támogatását kérte.
További program és jelentős feladat lesz a megye területén haladó OKT és AKT túraútvonalának és csatlakozásainak teljes felújítása. A csaknem 400 km összhosszúságú túra utak festési munkáit az MTSZ központi irányítása mellett a megye saját koordinációban valósítja meg. A feladat előkészítése már megkezdődött, eredményes végrehajtása jelentős szakmai munkát igényel. Az elnök ebben való aktív részvételt kért a megye szervezetei és tagsága részéről.
2014 Herman Ottó halálának centenáriumi éve. A nagy természettudós élete és munkássága révén ezer szállal kötődik Miskolchoz és a Bükkhöz. Az év során számos emlékprogram rendezésére kerül sor. A megye természetjárói nem maradnak ki ezekből az eseményekből sem.
A feladatokban gazdag turistaév megnyitását követően a házigazda Miskolci Helyiipari TE szervezőgárdája forró citromos teával látta vendégül az egybegyűlteket. A baráti újévi kézfogások mellett közös szalonnasütésre lobbant a láng és egy-egy pezsgő durranás is jelezte, hogy a természetjárók új, túrákban, eseményekben bővelkedő évet nyitottak.
Garadnay Sándor
Képek

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.15 11:02:39


Eger - Miskolc buszjárat a Bükkön át

Tisztelt Túrázók!

Örömmel tájékoztatjuk a természetjárókat, hogy a B.A.Z. megyei Természetjáró Szövetség sikeresen kezdeményezte, hogy a Bükkön át (csak vasárnap) közlekedő, a természetjáróknak rendkívül fontos Eger - Miskolc buszjárat Egerből a korábbiakhoz képest 10 perccel később induljon, így a Stimeczháztól Felsőtárkányig közlekedő, a hegységből délután levezető kisvasútról (Felsőtárkány érkezés 15:55) át lehet szállni a Miskolcra közlekedő (délután egyelten) járatra (lásd melléklet). Ezzel Miskolc felől szép túrákat lehet tenni a Bükkben a stimeczházi kisvasúthoz, mellyel utazva tervezhető biztonsággal vissza lehet térni a borsodi megyeszékhelyre. Tavasszal - amikor jó eséllyel működik a Vörös-kő-völgyi-forrás - így még többen, szép túra keretében csodálhatják meg ezt a fantasztikus természeti jelenséget.
Melléklet

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.09 01:03:09


Meghívó
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére

A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2014. január 21-én, kedden, 17:00 órától tartandó ülésre.
Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., Teleki Tehetséggondozó Kollégium épülete, földszint, Teleki emlékszoba.

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2013.12.10.-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése.
2./ Beszámoló a Szövetség 2013. IV. negyedévi működéséről, programjairól.
3./ Technikai, oktatási, gazdasági, kulcsosház, minősítési bizottságok beszámolói 2013. évi tevékenységeikről. 2014. első negyedévének tervei.
4./ Főtitkári beszámoló a 2013. IV. negyedévi tevékenységéről.
5./ Beszámoló pályázatok állapotáról, pályázati lehetőségek.
6./ HÉJA (Hozzászólások, Észrevételek, Javaslatok, Aktualitások tagszervezeteink részéről).
7./ Népek tavasza teljesítménytúra, Nagy-Milic Természetjáró Találkozó programok előkészítésének készültségi fok áttekintése.
8./ 2014. május-június havi szövetségi programok előkészítése.
9./ Egyebek.

Miskolc, 2014. január 06.

Tisztelettel:
Makár Richárd
elnök

Bejegyzés megjelenése/változása: 2014.01.09 00:00:03