| Aktualitások:
|
2010-08-29
|
2010.09.03 - Köszönet a 43. Friedenwanderungon közreműködőknek
Pátriánkban a 43. Friedenswanderung
Hazánkba, azon belül is Miskolca érkezik a 43. Friedenswanderung, tudtuk meg a hírt idén kora tavasszal, amikor a Miskolci Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke Dr. Lange László azzal a kéréssel kereste meg a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetséget, hogy az általuk összeállított többnapos program részeként szereplő bükki gyalogtúrákon túravezetői segítséget nyújtsunk.
A felkérést örömmel fogadtuk, hiszen tennünk azt kellett, amiért vagyunk, amihez értünk, és amit szeretünk.
» Részletek
» Képek
|
|
2010.08.31 - Zsongó Lillafüred
MEGHÍVÓ
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség ezúton hívja meg minden kedves érdeklődő természetjáróját 2010. szeptember 4-5-én Miskolc-Lillafüredre, a 12. Zsongó Lillafüred rendezvény keretében bemutatkozó standjára.
Sok szeretettel várunk mindenkit legfrissebb információinkkal, természetjáró totónkkal és nyereményeinkkel!
TALÁLKOZZUNK LILLAFÜREDEN!
|
|
2010.08.31. - MEGHÍVÓ A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2010. szeptember 8-án, 1630-tól tartandó ülésre.
Zárdai István
elnök
» Részletek
|
|
2010.08.29. - Tokaji Bakancsos Bortúra Teljesítménytúra
Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Tokaji Bakancsos Bortúra
» részletek a mellékelt doc-ban
|
|
2010.08.29. - XII. ZEMPLÉN KUPA TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY
XII. ZEMPLÉN KUPA
TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY
Az országos természetjáró csapatbajnokság 9. futama.
A Zemplén-hegység szépségeinek megismerése. Túrázás, versenyzés közben a tájékozódási képesség fejlesz-tése és a természettel, természetjárással, tájékozódással kapcsolatos feladatok megoldása. Lehetőség nyújtás a térség oktatási intézményei tanulóinak a természetjárás megismerésére, mozgásigényük kielégítésére, csalá-dok, baráti társaságok túrázásának, kirándulásának elősegítése. A versenyre elkészülő új tájfutó térkép a Zemplén-hegység eddig felfedezetlen területeivel ismerteti meg a résztvevőket.
» Részletes kiírás
|
|
2010.08.29. - A MÁRIA ÚT elérte Megyénket!
A MÁRIA ÚT, zarándok útként Mariacellt és Csíksomlyót köti össze mintegy 900 km hosszon. Már eddig is több vándorlás történt zarándoklat gyanánt helyi ismerettel rendelkező vezetőkkel.
Borsod-, Abaúj-, Zemplén Megyében 2010. augusztus 24.-én kedden 11,00 órakor elkészült az első útjelzés. A Dunántúlon és a Börzsönyben már megjelentek a lila színnel festett „m” betűt stilizáló jelzések, ám Megyénkbe csak most érkezett meg. A B.-A.-Z. Megyén átvezető mintegy 150 km-es szakasz első jelzésfestése történt meg a nevezetes napon, a kisgyőri Polgármesteri Hivatal munkatársai által, a Megyei Szövetség szakmai irányítása mellett, a MÁRIA ÚT Megyei Szervezői munkájának eredményeként.
Az útvonal már megjelent a 2010-es Kartográfiás BÜKK térképen is, bár még nem végleges nyomvonallal. A tervezett nyomvonal ideiglenes jelleggel megjelent a ”turistautak.hu”-n is.
Mellékelünk néhány képet a munkáról.
» Képek
|
|
2010.08.29. - Túra fotók
Csodálatos éjszakai túrán vettünk részt augusztus 21.-én. Az Útvonal Ómassa-Jávorkút-Kühne Andor út- Létrás- Szepesi rét-Szent István Lápa-Vesszős-Lillafüred volt. A Szepesi réten igazi őszi hangulatban volt részünk. Itt már a hűvösödő éjszakák miatt a töbrökben megült a köd, fantasztikus látványt nyújtott a ködben a lámpák fénycsóvája. Íme néhány kép az éjszakai túráról.
Tisztelettel: Balkányi Ferenc túravezető
» Képek
|
|
2010.08.28. - Új alapszabály
Hatályba lépett az új alapszabály, amely az alapdokumentumok között megtekinthető.
|
|
2010.07.18 - Szállásdíj kedvezmény a megyei kulcsosházakban
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2010. július 6-án megtartott elnökségi ülésén hozott határozata alapján szeretnénk tájékoztatni valamennyi tagszervezetünk természetjáróját, hogy 2010. december 20-ig kedvezményes díjon lehet igénybe venni a Szövetség Hollóházán, illetve Miskolc-Ómassán található kulcsosházait.
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.06.23 - Tisza-tavi nyári tábor
Tisztelt Túratársak!
A 2010. június 25-29 között meghirdetett regionális és megyei Tiszatavi vízi és kerékpáros tábor helyszínén a mai napon felmérést végeztem. A KÖVIZIG és Tiszafüred önkormányzati szakembereivel tett egyeztetésem és a látottak alapján a tervezett tábor nem kerülhet megrendezésre.
A szakmai előrejelzések és becslések szerint a területen július elejéig sport- és szabadidős tevékenység érdemben nem végezhető. Ez az időjárási körülményeknek megfelelően a további időben is bizonytalan lehet.
A Tisza-tó térségében az árvizi készültség még harmadfokú. Az elmúlt napokban a térséget további viharkárok érték. Ennek következtében a kikötők, stégek jelentős kárt szenvedtek, jelenleg használhatatlanok. A szabadstrand részben víz alatt áll, a parti és partmenti berendezések jelentősen károsodtak, vagy megsemmisültek. A vadvizi terület vízállását természetvédelmi célok érdekében szabályozzák, a gátak zsilipjei ezért zárva vannak.
A fentiek alapján a táborba készülők, jelentkezők megértését kérem.
2010. június 21.
Garadnay Sándor táborszervező
|
|
2010.06.16 - Nyári ügyeleti rend
Tájékoztatás a nyári ügyeleti rendről. A szövetség 2010. augusztus 31-ig az alábbi keddi napokon tart ügyfélfogadást 16:30-18:00 között.:
• Június 22.
• Július 6.
• Július 20.
• Augusztus 3.
• Augusztus 31.
» Kiírás doc-ban
| |
|
2010.06.14 - Tisza-tavi vizitúra
Az Egyesület jún. 16-20-ra kiírt Tisza tavi vízitúrájával kapcsolatban jún. 13-án előzetes helyszíni bejárást tartottam, melynek során az illetékes árvízvédelmi és vízi-rendészeti hatóságokkal való egyeztetés során bizonyossá vált, hogy a mostani - és a várhatóan továbbra is tartósan - igen magas vízállás miatt, a fenti vízitúra biztonsági okokból NEM TARTHATÓ MEG! Új időpont kiírására csak a 3. fokú árvízi készültségi szint megszüntetése után kerülhet sor.
Kovács Lajos
túravezető
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.06.08 - RAVASZ RÓKA ÉJSZAKAI TELJESÍTMÉNYTÚRA
Kedves Sporttársak! A RAVASZ RÓKA ÉJSZAKAI TELJESÍTMÉNYTÚRA új időpontja: 2010. július 2. péntek. Kovács Attila (Zöld Sportok Clubja)
|
|
2010.06.08 - Elmarad a Bükk Fennsík 25-50 km-es teljesítménytúra!
Sajnálattal tájékoztatunk minden Kedves érdeklődőt, hogy a Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete által 010. június 12-re meghirdetett
Bükk Fennsík 25-50 km-es teljesítménytúra a rendkívüli időjárás miatt balesetveszélyes, ezért elmarad.
Teljesítménytúránkat a Teljesítménytúrázók Társaságával történő egyeztetést követően egy későbbi időpontban kívánjuk megrendezni. Az új időpontot igyekszünk minél előbb közölni.
Kérjük a Tisztelt Teljesítménytúrát kedvelőket, hogy minél szélesebb körben igyekezzenek egymást értesíteni rendezvényünk elmaradásáról.
Tisztelettel
Kovács László
VTBE ügyvivő
|
|
2010.06.03 - ELMARAD A HOLLÓS-KUPA
ELMARAD A HOLLÓS-KUPA
Sajnálattal értesítünk ezúton is minden Hollós Kupán részt venni szándékozót, hogy a június 5-re szombatra tervezett egyéni tájékozódási versenyünk az Északerdő Zrt. Bükkre vonatkozó piros riasztása (katasztrófahelyzet) miatt elmarad. Várhatóan június 26-án pótoljuk, de ez még szervezés alatt van. Kérlek benneteket, hogy akit telefonon el tudtok érni, értesítsétek.
A Rendezők
|
|
2010.05.31. - Tisza-tavi tábor
Tisza-tavi vízi- és kerékpáros tábor - csalogató
2010. június 25-29. Tiszafüred
Az Észak-Magyarországi Regionális Természetjáró Szövetség, valamint a B-A-Z Megyei Természetjáró Szövetség támogatásával Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye természetjárói számára nyári vízi- és kerékpáros tábor megrendezésére kerül sor.
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.05.08. - VII. Hollós Kupa & XXV. Országos Egyéni
Tájékozódási Túraverseny
A Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztálya 2010. június 5. (szombat) lehetőséget biztosít arra, hogy a túravezetők és természetjárók számot adjanak a tájékozódási ismereteikről, felmérjék a saját maguk és a versenytársak tájékozódási és fizikai felkészültségét. A résztvevők versenyzés közben megismerhetik a Bükk hegység ezen részének sajátosságait, fejlesztik tájékozódási és feladatmegoldó képességüket.
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.05.08. - Zöld Sportok Clubja
A Zöld Sportok Clubja 2010. május 24.-én, Pünkösdhétfőn rendezi Bükkalja Gyöngyszemei nyílt, gyalogos és hegyikerékpáros tájékozódási teljesítménytúráját. A túra beletartozik "A régió tájékozódási teljesítménytúrázója" sorozatba.
» Kiírás pdf-ben
A Zöld Sportok Clubja 2010. június 5.-én, szombaton rendezi XI Ravasz Róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúráját. A túra beletartozik "A régió tájékozódási teljesítménytúrázója" sorozatba.
» Kiírás pdf-ben
|
|
2010.04.29. - Agyerős Nagymenés
A Zöld Sportok Clubja megrendezi az Agyerős Nagymenés Tájékozódási Teljesítménytúrát a Bükkben Május elsején, amely beletartozik a Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljesítménytúrázója sorozatba.
» Kiírás
» Eredmények
|
|
2010.04.25. - XXIX. ENCIÁN KUPA
Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraverseny
Versenyzési szempontból egy eddig ismeretlen tájegységre hívjuk az érdeklődőket. Versenyünk a Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozója és az Év Vidéke 2010-11 nemzetközi turisztikai eseménysorozat programrészeként kerül megrendezésre. A Világörökség részét képező táj magáért beszél, ám a jellegzetes karszt-terep és a karszt bokorerdő méltó kihívást rejteget versenyzőknek és rendezőknek egyaránt. De ígérjük, hogy ha nyitott szemmel járunk, sem a győzteseknek, sem az őket követőknek az élmény nem marad el.
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.04.25. - DTSK BÜKK 50 TELJESÍTMÉNYTÚRA
A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub 2010-ben is megrendezi a
Bükk 50–25-15 km-es teljesítménytúrát
2010. május 08.-án szombaton.
Tisztelt Túrázók!
Sajnálattal értesítjük a kerékpáros turistákat, hogy 2010. május 8-án, az előzetes kiírásal ellentétben, a BÜKK 50 kerékpáros teljesítménytúrát technikai okok miatt nem tudjuk megrendezni.
A gyalogos távok a kiírásnak megfelelőn megrendezésre kerülnek.
Javasoljuk a kerékpárosoknak, hogy valamelyik gyalogos távon induljanak.
Megértésüket előre is köszönjük.
DTSK Elnöksége
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.04.15. - Közgyűlés meghívó
Tájékoztatjuk, hogy a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendes közgyűlésére 2010. május 15-én., szombaton, 10.00 órakor, a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat Megyeháza, Szász Endre termében (Miskolc, Városház tér 1.) kerül sor.
» Részletek (doc file)
|
|
2010.04.11. - Turistajelzés felújítás az Aggteleki-Karszton
Kapcsolódva a 2010. május 21-24. között megrendezendő Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozójához, Aggtelek – Jósvafő – Szádvár térségében április közepétől jelzésfelújításra kerül sor.
A turistautak, tanösvények felújítási munkái több napos útjelzésfestő tábor keretében történnek. A tábort az Aggteleki Nemzeti Park és a B.- A.- Z. Megyei Természetjáró Szövetség támogatásával a Bánrévei Vasutas Természetjáró Baráti Kör szervezi. A jelzett térségben mintegy 100 km-es távon, a turistajelek felújításában a Bükki Fiatalok TE, a Szendrői Természetjáró Szakosztály, a Kazincbarcikai TE és a miskolci VTBE-MVSC tagjai is részt vesznek.
Mivel a munkák miatt a jelzett időszakban a jelzések hiányosak lesznek, a turistautak követése fokozott figyelmet igényel, ezért az Aggteleki-Karszt térségében túrázók türelmét és megértését kérjük.
|
|
2010.04.05. - Bükki Források teljesítménytúra
A VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓK BÜKKI EGYESÜLETE ötödik alkalommal rendezi meg a Bükki Források teljesítménytúrát, melyet 2008. évtől kiegészített egy 50 km-es távval is.
» Kiírás doc-ban
|
|
2010.03.25. - V. NEMZETKÖZI NAGY-MILIC TERMÉSZETJÁRÓ BARÁTI TALÁLKOZÓ
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség és a Szlovákiai Turista Klub, magyar–szlovák Nemzetközi Turista Találkozót szervez a Nagy-Milicre 2010. április 17.-én.
Részletek az alábbi linken:
» Kiírás pdf-ben
|
|
2010.03.17. - Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozója
A Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület 2010. május 21-24 között rendezi a Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozóját.
» Kiírás pdf-ben
» Honlap
|
|
2010.03.17. - Népek Tavasza teljesítménytúra Köszönetnyílvánítás és EREDMÉNYEK
Tisztelt Természetjárók!
Kedves Partnereink!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség ezúton mond köszönetet a XIII. Népek Tavasza Teljesítménytúráján indulók részvételéért, az együttműködő partnerek és a tagszervezetek segítségnyújtásáért.
Köszönettel:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
» Köszönetnyílvánítás
» Eredmények
|
|
2010.03.13. - V. Vitézlő teljesítménytúra
A Szendrő Városi Sport- és Szabadidő Klub Természetjáró Szakosztály 2010 április 23 - 25 között ismét megszervezi a vitézlő teljesítménytúrát amely köré három napos program társul.
» Részletek doc formátumban
» A kiíró szervezet honlapja
|
|
2010.02.16. - Nemzetközi turista találkozó a Nagy-Milicen
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség különjáratú autóbuszt indít Miskolcról a
2010. április 17.-én megrendezésre kerülő nemzetközi turista találkozóra.
» Részletek
|
|
2010.02.14. Észak-keleti Hegyeink Emlékhelyei
A Zöld Sportok Clubja új túramozgalmat indított Észak-keleti Hegyeink Emlékhelyei címmel. Húsz emlékhelyet kell felkeresni a teljesítéshez.
» Részletek
|
|
2010.02.13. Farsangi Bál
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2010.02.13.-án Farsangi Bált rendez a Teleki Tehetséggondozó Kollégium éttermében. A rendezvény nyitott, minden MTSZ tagot, illetve a természetjárással szimpatizáló egyént szeretettel várunk!
» Részletek
|
|
2010.02.03. - Salzburg
Elkészült a megyei kiemelt rendezvényben szereplő program, Salzburg és környékének a megismerése és bejárása.
Az autóbuszos túrára szeptember 11-18 között kerül sor. Jelentkezés április 30-ig Balogh Sándornál (tel: 06/30/903-3233)
vagy sbalogh@chello.hu e-mail címen, illetve Bajnóczy Ildikónál
bajnoczyildiko@freemail.hu.
» Részletek
|
|
2010.02.01. - Felhívás
Balogh Sándor a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke és Makár Richárd a BFTE programkoordinátora közös felhívást tett közzé a megyénkben megszüntetett szárnyvonalak hétvégi turistavonatként szolgáló üzemeltetéséért.
» Részletek
|
|
2010.01.08. - Új túramozgalom, régi teljesítménytúra
A Zöld Sportok Clubja "Észak-keleti hegyeink tavai" címmel új túramozgalmat indít! A túramozgalom célja felhívni a figyelmet közös kincsünk a víz védelmére.
Január 31-én, vasárnap (!) kerül sor a VIII. Téli Tájolás teljesítménytúrára. A rendező ZSC idén is bükkszentkereszti versenyközpontot választott.
» Részletek
» Képek a túráról
|
|