Tanösvények 
Túránk során a szabályosan felfestett turistajelzések mellett egyéb jelzésekkel is találkozhatunk. Ilyenek a fehér, vagy sárga alapra ferdén festett sávok, vagy egyéb képes jelek, amelyek tanösvényeket jelölnek. Ezek forgalmas helyről indulnak, és forgalmas helyre érkeznek. Céljukat az útvonaltól készült füzet tartalmazza, vagy az útvonal mentén található tájékoztató tábláról olvashatjuk el. Az egyes állomáshelyeken leírják a tudnivalókat. A füzet az indulási, vagy az érkezési pont környékén szerezhető be.
Jelenleg a megyében 36 tanösvény található. Tessék végigjárni!

Szinva tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
A tanösvény 2002-ben lett felújítva, speciális út jelzése (átlós kék sáv) és útvonalvázlatos bemutató kiadványa is van. Ezen a 3,6 km hosszú úton legfőképpen a terület geológiai értékeit mutatja be. A saját jelzéssel ellátott út végig már meglévő turistautakat követ.
» Bővebben

Lillafüredi tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
Lillafüredet 1891-ben gr. Bethlen András földművelésügyi miniszter létesítette mint kincstári nyaralótelepet, mely arra volt hivatva, hogy a Bükkvidéki turistaság központja legyen. A túra távja csak 2 km, szintemelkedése 70 m, akár utcai cipőben is könnyűszerrel végigjárható.
» Bővebben

Pisztráng tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
A tanösvényt az Északerdő Rt. létesítette és 2002-ben adták át a természetkedvelő közönségnek. Könnyű túra, sok érdekes látnivalóval.
» Bővebben

Kőbalta tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
Eger-Miskolc útról leereszkedve az eredetileg szlovák anyanyelvű településbe - Répáshutába - a faluközpontnál balra kell fordulni a Balla-völgybe. A falu végét jelző tábla után talájuk a csupán 1,4 km-es tanösvény indítótábláját. A tanösvény érinti a híres Balla-barlangot. Az út során gyönyörködhetünk Répáshuta sajátos hegyvidéki településszerkezetében, ezért vigyünk magunkkal távcsövet, fényképezőgépet!
» Képek a tanösvény bejárásáról

Kék hullám tanösvény - Cserehát 
2006-12-27   
A tanösvény az ICsSzEM által támogatott "Hernád térségfejlesztési mintaprojekt" célkitűzésének megfelelően az "Élhetőbb faluért" program keretében 2005-ben valósult meg.
» Bővebben

Magaspart tanösvény - Cserehát 
2006-12-27   
A megye legfiatalabb, a Hernád medence második tanösvényét 2006-ban avatták fel. A tanösvény megközelíthető vonattal a Forró-Encs vasútállomásig. Encsen (panzió, kollégium), Gibárton (panzió) szálláslehetőség van.
» Bővebben

Északi Zöld turistaút 
2006-12-27   
A két ország határán (ahol lehetséges) végigvezethető gyalogos túraútvonal - az Északi Zöld - gondolata, Szlovákia és Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozását követő határliberalizációs tárgyalások nyomán, érlelődött meg.
A Balassagyarmat és Sátoraljaújhely közötti, elsődlegesen a magyar-szlovák határszakaszon kialakításra került, kb. 390 km hosszú, egybefüggő gyalogtúraútvonal ötlete Bánhidi Attiláé.
A megyei szakasz a Nógrád megyehatártól Sátoraljaújhelyig tart.
» Az Északi Zöld - Jelzésfestés a Zempléni hegységben
» Északi Zöld Vándorlás (Andrási Gábor túrái)
» felazso térképei
» Északi-Zöld turistaút: Hangony-Hidasnémeti

Szádvár tanösvény - Aggteleki-karszt 
2006-12-27   
Szögliget a szlovák határ közelében fekvő település. Közelében a Szár-hegyen található az ország egyik legnagyobb romvára a Szádvár. Ezt a kultúrtörténeti értéket és természeti környezetét mutatja be az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében lévő Szádvár tanösvény. A tanösvényen 12 állomás van. Hossza 4,5 km, szintemelkedése 260 m.
» Bővebben

Kormos Bába tanösvény - Zemplén 
2006-12-27   
A HOLOCÉN Természetvédelmi Egyesület által gondozott tanösvény Felső-Hegyköz természeti és kultúrtörténeti érdekességeit, értékeit mutatja be. Az állomásokhoz kapcsolódó ismereteket a kirándulásvezető-füzet tartalmazza, melyet a kiadvány végén felsorolt szálláshelyeken, valamint az érintett községek polgármesteri hivatalaiban lehet megvásárolni. A tanösvényen 13 állomás van. Hossza 15 km, szintemelkedése kb 550 m.
» Bővebben

Parlagi sas tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
Kisgyőr község Miskolctól 15 km-re, a délkeleti Bükk lábánál helyezkedik el. A kisgyőri "Parlagi sas" tanösvény az egyik legfiatalabb tanösvény, ünnepélyes megnyitója 2007.04.21.-én volt a Faluházban. A megnyitó után a résztvevők bejárták a tanösvényt, melynek hossza kb 8,5 km és 11 állomást tartalmaz.
Szállás a községben: Faluház-Teleház, 3556 Kisgyőr, Dózsa Gy. u. 27. Tel./fax: 46/477-897 ill. 20/469-6532.
» Bővebben
 
Varbói erdei tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
A tanösvény a Bükk északi lábánál a BNP területén található. A Varbó községhez tartozó erdőben, Mahóca és Andó-kút erdei kisvasút állomások között alakították ki. A tanösvényen 15 állomás van. Hossza 2,7 km, szabadon látogatható. Szállás a közelben: Fónagysági Oktató Központ, Varbó 48/345-827.
» Bővebben

Zsombolyos tanösvény - Aggteleki-karszt 
2006-12-27   
A bódvaszilasi társadalmi szervezetek összefogásával 2000-ben alakították ki az Alsó-hegyi Zsombolyos tanösvényt. A zsomboly szó erről a vidékről származik! A tanösvény főként meglévő turistautakon került kijelölésre, hiszen Bódvaszilas területén több fontos turistaút is áthalad.
» Bővebben

Borz tanösvény - Aggteleki-karszt 
2006-12-27   
A tanösvényen 12 állomás van. Az útvonal kiválasztásánál fő szempont volt, hogy az erdőről, mint ökológiai egységről, valamint az itt folyó erdészeti munkáról minél többet megtudjon az ide látogató.
Szálláslehetőség: Erdész Szálló, melyet az Északerdő Rt. Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatósága kezeli.
» Bővebben

Telér tanösvény - Zemplén 
2006-12-27   
A 13 állomásból álló tanösvényt Komlóska község önkormányzata tartja rendben. Létrehozásában a Földtani Örökségünk Egyesület Debreceni Területi Csoprtja tagjai vettek részt. A tanösvény 1996-ban nyílt meg.
» Hivatalos honlap
» Egy bejárás képei

Hernád tanösvény - Bőcs, Hernád-völgy 
2006-12-27   
A 11 állomásból álló tanösvény teljes hosza 3,2 km. A tanösvény létrehozásának célja az iskolai környezeti nevelés segítése, valamint a gyermekek és felnőttek környezeti tudatosságának alakítása a természet szeretetére, a természeti kincsek megóvására és az egészséges életmódra.
» Bővebben

Barátok Útja Tanösvény - Bükk 
2006-12-27   
Ez a tanösvény - kicsit talán szokatlan módon - nem egy természetes, "Ádám és Éva előtti" hanem egy kifejezetten ember által alakított terület értékeinek, állapotának a bemutatására törekszik. A diósgyőri Barát-hegy egy nagyobb táj részeként rengeteg különlegességet árul el. Ezekhez szeretné közelebb vinni a turistát a 4,8 km hosszú Barátok Útja Tanösvény.
» Egy bejárás képei
» Barátok Útján

További tanösvények, nevezetes túraútvonalak, emléktúrák a megyében 
2006-12-27   
Tájegység Tanösvény Hossz (km)
Bükk
» Jávorkúti 3,2
  » Tárnics 4,2
  » Forrásvölgy 3,2
  » Rejteki kiskör 2,7
  » Rejteki nagykör 9,0
  » Kék madár 2,8
  » Thermál út - Vár út tanösvény 10,0
  » Holdviola 2,8
  » IV. Béla emléktúra 5,5
  » Kaptárkő Tanösvény, Szomolya 4,0
  » Ördögtorony 10,0
  Török út  
  » Kühne Adolf út 5,5
  » Kühne Andor út 3,0
  » Karai út 4,0
  » Czékus út 5,0
  » Lendeczky út 8,0
  » Repei körút 8,0
Heves-Borsodi-dombság
» Szalamandra 6,0
  » Ostrea geológiai tanösvény 2,0
  » Ebecki 1,9
Cserehát
» Jégmadár 9,0
  Tátorján 17,0
Aggteleki-karszt
Baradla 7,5
  Tohonya-Kuriszlán 8,4
  Fürkész-ösvény, Jósvafő 2,0
Zemplén
Malomkő 12-19
  Pusztafaui körút 13
  Borostyán 4,1
  Páfrány 2,2
  Ösrög 2,2
  Fekete-hegy 6,0
  Regéci Tanösvény 4,2