Szövetségi hírek, események

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség



Köszöntjük a névnapjukat ünneplőket:



Partnereink:
Magyar Természetjáró Szövetség

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviselete

B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Miskolc Városi Diáksport Szövetség

Polgárőrség Miskolc-Diósgyőr

Eddigi letöltés: 3964




Támogatóink:



B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Mind

Új túravezetőink

Négy hónapos gyakorlás, feladatmegoldás, tanulás, izgalom, majd sikeres vizsga után április közepén véget ért egy túravezetői tanfolyam. A Megyei Szövetség által szervezett képzés jelentősen eltért a korábbi túravezetői tanfolyamoktól. Az elsődleges cél az volt, hogy ne csak egy szűkebb terület, hanem egész megyét érintő tanfolyammal képezhessük a túravezetőket. Ezzel párosult, hogy az MTSZ új képzési koncepciója kidolgozásánál is szerepet vállalt megyénk. Ezek összesítéseként alapvetően a gyakorlati képzésre épülő, ugyanakkor a résztvevők idejét és anyagi lehetőségeit is kímélő oktatási formára került sor.
Ezért a gyakorló túrák lehetőségét – a változatlan kötelezőkhöz képest - növeltük, ugyanakkor elmaradtak a bentlakásos, időt és többletköltséget jelentő foglalkozások. Minden túra egynapos volt és Miskolc, illetve Bükkszentkereszt közeli terepen zajlottak a gyakorlatok. Ugyanakkor, így a kissé feszített ütemterv két évszakos gyakorlótúrákra adott lehetőséget. A téli időben a nagy hó és a 16 fokos hideg sem volt akadály, de a résztvevők átélték a hóolvadás, az ébredő természet és a virágillatos tavasz pillanatait is a gyakorlótúráik során. Minden túra az előre tervezett időszakban került megtartásra, és csaknem kivétel nélküli részvétellel.
A gyakorlati ismeretek széles körű elsajátítása céljából további túrákon, teljesítménytúrákon is részt kellett venniük a túravezető jelölteknek. Így a terepi felkészülés a tanfolyam során szinte folyamatosan kitöltötte a hétvégéket és rendszeres túrázásra késztette őket.
Elmaradtak a témákat felölelő hosszú hetekre elnyúló előadások is. Minden résztvevő levelező módon, kétheti rendszerességgel ütemterv szerinti feladatokat kapott és azok kidolgozása otthoni témafelkészülést tett lehetővé. A témák lezárására alkalmankénti konzultációk során került sor. Így minden jelentkező ekkor szembesülhetett felkészültségi szintjével. A résztvevők többsége a feladatmegoldásokat nagy lelkesedéssel, sokszor külső források, segítségek igénybevételével, illetve közös, csoportos kidolgozásokkal jutott túl ezeken az akadályokon. Különösen a tereptani, térképen megoldandó feladatok mozgatták meg a csoport aktivitását.
Mire a tanfolyamot lezáró számonkérésre került volna a sor, már mindenki gyakorlott feladatmegoldóvá vált. Így az írásbeli vizsgák már nem jelentettek nagy akadályt még azoknak sem, akik a megelőző húsvéti ünnepeket is izgalommal, tanulással töltötték, s a túltanulás veszélye fenyegette őket. Talán a második csoport került szokatlan helyzetbe, mivel ők egy egzotikusnak számító műhelycsarnok munkaasztalainál adhattak számot elméleti tudásaikról.
Aztán egy szeszélyes áprilisi napon sor került a terepi számonkérésre is. Az elővizsga elkeverései, izgalmai, jó alap volt arra, hogy a mindenki számára teljesen ismeretlen terep se legyen akadálya az előírt követelmények teljesítésének. Pedig a vizsgáztatók mindent megtettek a zavarkeltés érdekébe. Öt pályaellenőr, - köztük kellemetlen kérdésekkel zaklató is - várta őket a terepen, s még egy békés kiránduló családnak álcázott vizsgaelnök is felügyelte teljesítményüket. Külön idegesítő volt számukra, hogy a legfelső szintről beígért ellenőrzés viszont elmaradt, illetve dátumcserével igyekezett zavart kelteni soraikban. Egyedül a tanfolyamvezető trükkje jött be, amikor az időjárást hívta nehezékül és csendes szemerkélő esős időt rendelt erre a napra.
De mindez együtt sem volt elég ahhoz, hogy minden résztvevő ne sikeresen teljesítse az elvárásokat. Így 36 új, friss tudással felfegyverkezett túravezetővel lett gazdagabb megyénk természetjárása. Ezért ne hallgassuk el őket, szerepeljenek itt név szerint:

Antal Ferenc, Balina Viktória, Bánrévi Tamás, Bencze István, Csendes Gyula, Éles Péter, Hajdu István, Halona István, Hatos Istvánné, Hronyecz József, Izsépy Andrea, Jakab Zoltán, Kazup Anikó Dóra, Kovács László Zsolt, Kovács Péter, Krajecz Enikő, Krajnyák Tibor, Makár Marietta, Mátó Gergő, Németh Boglárka, Pál György, Papp István Gábor, Progner László, Ruszkai Gáborné, Szabó Csilla, Dr. Szarka Sándorné, Szarvas Zsófia, Székely Krisztina, Tátrai Gábor András, Tóth Éva, Truckó Máté, Tuskó Miklós, Vajóczki Zsolt, Válint György, Vincze István László és Gyarmati Attila.

Személyük lehet garancia arra, hogy a természetismeret és szeretet eszméje és gyakorlata tovább él megyénkben. Hivatalos túravezetővé avatásukra hagyományos módon a májusi ENCIÁN Kupa tájékozódási verseny keretében kerül sor, a hollóstetői kempingben.
Aztán irány az erdő.
Ezúton is kívánjunk nekik élményekben gazdag, sikeres túravezetői életpályát.

Garadnay Sándor tanfolyamvezető

Fényképek

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.28 18:20:27


DECATHLON Túramozgalom

Idén is megrendezésre kerül a Decathlon Túramozgalom, a Decathlon Sportáruház és a Szendrői Természetjáró Szakosztály együttműködésében.
A részletes kiírás >itt<
Az igazoló lap letölthető >itt<

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.27 22:17:36


VII. Vitézlő teljesítménytúra

Április 27.-e és 29.-e között immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Szendrői Természetjáró Szakosztály szervezésében a Vitézlő teljesítménytúa.
Újdonság, hogy a Vitézlő idén a „Lépéssorozat” az egészségesebb életért, az Edelényi Kistérség egészségre nevelő és formáló programjának a kiemelt nagyrendezvénye lesz, így az egészséges életmód szellemében fog eltelni. Ennek megfelelően számos szűrővizsgálat elvégzésre lesz lehetőség a szombati napon a program keretein belül. Emellett egészséges életmóddal kapcsolatos előadások és kiállítások is lesznek, többek között az egészséges táplálkozásról, a dohányzás és káros hatásairól, valamint a rendszeres testmozgás szükségességéről, ezen belül is szó lesz a túrázásról és kerékpározásról, mint kiváló sportolási lehetőségekről. Mindezeken túl idén az egyes állomáspontokon különböző sportolási eszközök (pl. ugrálókötél, hullahopp karika, csocsó) kipróbálására is lehetőség lesz.
2012-ben ismét meghirdetésre kerül a DECATHLON Túramozgalom, a DECATHLON Sportáruház és a Szendrői Természetjáró Szakosztály együttműködésében. A túramozgalom első állomása épp a Vitézlő 2012. április 28-i versenynapja lesz.
A szervezők idén is a már megszokott jó hangulattal és sok újítással várják a természetbarátokat. A Vitézlő ezúttal is a Szendrő nevezetességeit felkereső Esti tekergés túrával indul pénteken. A szombati versenynapon a megszokott 15, 25, 35 és 50 km-es gyalogos, 50 és 80 km-es kerékpáros, illetve a 25 km kenuzással kombinált gyalogos túra mellett, egy új, 25 km-es terepfutó táv teljesítésére is lehetőség lesz.
Most először a szervezők vasárnap is egész napos programmal várják a túrázókat. Újra lesz barlangtúra Aggteleken, és most először kenuzni is lehet a Rakacai-tó mellett a Bódván is, ezeken kívül külön gyalogos túra indul az Ördög-gáthoz, illetve lehetőség lesz a természetjáró Szakosztály által kialakított Köleséri tanösvény bejárására is. De a kerékpározás szerelmesei is örülhetnek, hiszen idén vasárnap is indul egy rövidebb, gyalogos túrával kombinált kerékpártúra Szádvárhoz.
A programokról és a túrákról bővebb információ olvasható a www.szendroitura.hu weboldalon.

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.27 22:03:14


Karszt teljesítménytúra

Idén is megrendezésre kerül 2012. május 12.-én a Karszt teljesítmény túra, a Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület szervezésében. Az eseményről bövebben >itt<

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.24 22:12:15


Bükk 50 – 25 – 15 Teljesítménytúra
2012. május 6.

A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub szeretettel vár minden érdeklődőt gyalogos teljesítménytúrájára.

BÜKK-50 km
Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Bükkszentkereszt – Fehér-kő-lápa – Herman O. ep. – Dolka tető – Csókás – Magos-kő – Szentlélek – Czékus út – Bánkút – Száraz völgy – Ómassa – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Garadna
52,3km / 1550 m
Indítás: 6:00 – 8:00

BÜKK-25 km
Garadna – Sebes-víz – Jávorkút – Kecskeláb-rét – Sugaró – Rejtek – Nagy-dél-sár – Hollóstető – Lillafüred – Lencsés forrás – Csókás – Garadna
27,5 km / 680 m
Indítás: 7:00 – 9:00

BÜKK-15 km
Garadna – Sebes-víz – Borókás teber – Jávorkút – Csipkéskút – Vadász völgy – Alabástrom-hegy alja – Sebes-víz – Garadna
15 km / 440 m
Indítás: 8:00-10:00

Nevezési díj: 600 Ft, kedvezmény MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, Diák esetény 100 Ft
Rajt és Cél: Garadna – DTSK pihenő
Megközelíthető a Diósgyőrből induló 15-ös autóbusszal
Bővebb információ:
Béres Lajos 06-70/265-3050
Sütő Menyhért 06-30/625-8132

Szálláslehetőség Garadnán a DTSK pihenőjében, érdeklődni: Gáspár Erzsébet: 06-46/751-377
Az árjegyzék megtalálható a weblapon: www.dtsk.hu
e-mail: dtsk@freemail.hu

Mindenkit szeretettel vár a DTSK Rendezősége!

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.24 22:08:26


XI. Agyerős nagymenés

A tested mozgasd, ne a motort!
XI. Agyerős nagymenés
nyílt, gyalogos tájékozódási teljesítménytúra
Bükk-hegység
2012. május 1. kedd

Versenyközpont (rajt és cél): Liget vendégház, Hollóstető 2.
Feladat: a kijelölt turisztikai objektumok felkeresése a megadott sorrendben, tetszőleges útvonalon szükséges felszerelés: Bükk térkép, tájoló, mérőszalag(!), toll
Indítás: 7 és 10 óra között
Nevezési díj: 800 ft/fő, a nevezési díjból az érvényes mtsz, mstsz és ttt igazolvánnyal rendelkezőknek 100 ft, a spuri kártya és a magyar turista kártya tulajdonosainak 200 ft kedvezmény
Díjazás: minden szintidőn belüli túrateljesítő kitűzőt és emléklapot kap
Agyerős nagymenés 30: táv: 30 km, szintemelkedés: 800 méter, ellenőrző pontok száma: 6, szintidő: 9 óra
Agyerős nagymenés 15: táv: 15 km, szintemelkedés: 400 méter, ellenőrző pontok száma: 3, szintidő: 6 óra

A hosszabb táv beszámít a „Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljesítménytúrázója” sorozatba

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.24 21:57:31


Meghívó
a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2012. május 4-én, pénteken, 16:00-tól tartandó ülésre. Helyszín: 3527 Miskolc, József Attila u. 84. (Bernáth Szolgáltató és Üvegező Bt. székhelye.)

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2012. május 20-i közgyűlés előkészítése.
2./ Egyebek.

Miskolc, 2012. április 18.

Tisztelettel
Zárdai István
elnök

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.19 20:40:45


Encián Kupa

Idén XXXI. alkalommal kerül megrendezésre az Encián Kupa. A verseny részletes kiírása a mellékletben található.
XXXI. Encián Kupa versenykiírás

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.19 20:20:44


Meghívó
a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2012. április 25-én, szerdán, 16:30 órától tartandó ülésre. Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 1., Testnevelési és Sportintézet épülete, fsz. 10.sz. terem.

Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
1./ 2012.01.25.-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése.
2./ Beszámoló a Szövetség 2012. I. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról.
3./ Beszámoló pályázatok állapotáról, pályázati lehetőségek.
4./ Főtitkári beszámoló a 2012. I. negyedévi tevékenységéről.
5./ XXXI. Encián Kupa előkészítése.
6./ Beszámoló a bronz jelvényes túravezetői tanfolyam eredményeiről.
7./ Beszámoló 2011. évi technikai munkákról, 2012. évi technikai munkák előkészítése.
8./ Kitüntetési javaslatok.
9./ Fejlesztési lehetőségek Miskolc-Királyasztalon.
10./ Egyebek.

Miskolc, 2012. április 15.

Tisztelettel
Zárdai István
elnök

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.19 20:12:39


Bükki források teljesítménytúra

A hétvégén rendezi a Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete a Bükki források teljesítménytúráját.
Bővebben

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.12 09:03:24


B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
XXI. Erdélyi Kárpát Egyesület Vándortábora
Erdély –Szentegyháza-Majzosfürdő
2012. július 31- augusztus 05.

Idén a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség szervezi a XXI. EKE Vándortáborba jelentkező természetjárók utaztatását.

Helyszín: Székelyudvarhelytől ~ 20 km-re Szentegyháza - Majzosfürdőn
Indulás: a táborkezdés előtt egy nappal, július 30-án
Találkozó: a miskolci Búza téri görögkatolikus templomnál reggel 5:45-kor
Visszautazás: augusztus 5-én.
Várható utazási költség: 13500 Ft/fő (max. 17 fő)
Ez tartalmazza: az utazási költségeket (kilométerdíj, sofőr napidíja, útdíjak). Nem tartalmazza: a tábor részvételi díját, a szállásköltséget és egyéb költségeket (étkezés, túrák részvételi díjai).

Kellő létszámú érdeklődés esetén az utazási költség jelentősen csökkenthető (minimum 35-40 fő).

A táborba és a túrákra való jelentkezést és regisztrációt az egyének maguk intézik, bővebb információ és jelentkezés a www.ueke.ro vagy a www.eke.ma honlapokon.

Kérjük a jelentkezőket, hogy név, útlevélszám (v. személyi ig. szám), cím, elérhetőség (telefon vagy e-mail) megadásával jelentkezzenek az alábbi személyeknél:
- Lugosi Judit, tel.: 46/358-602 (esti órákban), e-mail: lugosi.judit8@chello.hu
- Csarnai Béláné, tel.: 46/360-776 (esti órákban), e-mail: csarnai.bela@hdsnet.hu

Jelentkezési határidő: 2012. április 30., a jelentkezéskor 8000 Ft előleg fizetendő.

Lugosi Judit
szervező

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.12 09:11:02


Túrabeszámoló
a „120 év, 120 km” jubileumi túramozgalom 3 számú túrájáról.

XV. Népek tavasza természetjáró fesztivál
Túrakiíró:
B. A. Z. Megyei Természetjáró Szövetség
Időpont: 2012. március 15.
Útvonal: távonként változó
Táv: távonként változó
Szint: távonként változó
Túravezető: egyéni túra

A megyei Szövetség immár 15. alkalommal rendezte meg a Népek tavasza teljesítménytúrát, ez alkalommal új rajthellyel és új útvonalakon.
Hosszas előkészítő munka eredményeként végül 147 fő segítette a rendezés munkálatait. Erre szükség is volt, mert több mint 2600 fő volt az indulók száma.
A rendezők egy része a rendezvény előtt egy héttel csoportosan bejárta a 30/15/10 km-es távokat, mintegy tesztelve az útvonalakat és az ellenőrzőpontokat, a jelzések és útvonalak járhatóságát, és a megadott szintidőket is. Az indító és terepi ellenőrzőpontokon kívül elkelt a segítség a konyhai előkészítésben, és kiszolgálásban, (Garadna, Királyasztal) a sátrak felállításában, a forgalomirányításban, a parkolási rend fenntartásában az érkeztetésben és a kitűzők, emléklapok átadásában, a pénzügyek és az adminisztráció lebonyolításában, orvosi ügyeletben, stb., valamint mindezek irányításában és előzetes megszervezésében is.
A Szövetség vezetése úgy döntött, hogy akik nem tudták előzetesen valamelyik távot végig túrázni, de napjukat a rendezés segítésével töltötték el, azoknak is teljesítettnek tekinti a 120 év, 120 km 3. túráját, melynek túrajelentése ennek szellemében készült el.

Köszönettel tartozunk a segítők áldozatkész munkájáért.

Következő túra április 22.-én a Szövetség rendezésében a Nagy-Milíc szlovák-magyar nemzetközi természetjáró találkozó. Kiírása már megtekinthető a honlapunkon.

Lejegyezte: Balkányi Ferenc
120 év, 120 km szervező

Miskolc, 2012. április 4.

Túrajelentés
Háromból egy túrát teljesítők listája
Háromból két túrát teljesítők listája
Háromból három túrát teljesítők listája


Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.09 20:16:25


Északi Tájakon

Megjelent az északi tájakon legújabb digitális lapszáma.

2012 március

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.01 20:10:11


NTT Népek Tavasza Természetjáró Fesztivál

XV. Népek Tavasza Teljesítménytúra
2012.03.15.
A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megemlékező teljesítménytúrát rendez a Bükk hegység csodálatos tájain.
Köszönetnyílvánítás
Segítő túratársak
Utolsó frissítés: 2012.04.01 20:13
42 KM-es időeredmények (10:14)
30 KM-es időeredmények (20:13)
15 KM-es időeredmények (10:22)
10 KM-es időeredmények (12:22)
Fényképek
Szalai Zita fényképei
Csapó András videója

Kiírás
Útvonal adatok
A 42 kilométer előnevezési lapja
Csoportos helyszíni nevezési lap
Egyéni helyszíni nevezési lap

Bejegyzés megjelenése/változása: 2012.04.01 21:29:41