Szövetségi hírek, események

B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség



Köszöntjük a névnapjukat ünneplőket:



Partnereink:
Magyar Természetjáró Szövetség

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviselete

B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Miskolc Városi Diáksport Szövetség

Polgárőrség Miskolc-Diósgyőr

Eddigi letöltés: 3294





Támogatóink:
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | Mind

2019 évi gyalogos diáktúra program sorozat ifjaknak és senioroknak

Hét évvel ezelőtt indította útjára megyei Szövetségünk egy-egy tanév során 6-8 alkalommal rendezett diáktúra program sorozatát. Az egyre népszerűbbé vált túrákon már a 2013/2014 tanév során több, mint 1.300 fő vett részt, a 2016/2017 tanévben pedig a 2.000 főt is átlépte a diákok, kísérő pedagógusaik és az érdeklődő családtagok résztvevő létszáma.
A diáktúrák népszerűsítését a Miskolc Városi Diáksport Szövetség honlapján kezdtük és a jógyakorlatnak hamar híre ment, így egyre többen csatlakoztak hozzánk. Természetesen a tavaszi és őszi túrákat, valamint a Mikulástúrát övezi a legnagyobb érdeklődés, de egy-egy szikrázó napsütésű év elejei túrán is sikerül közel 200 főt megmozgatni.
Idén sikeresen jelentkeztünk programsorozatunkkal a Magyar Természetjáró Szövetség rendezvény támogatására kiírt pályázati felhívására, így a novemberi túra Vadaspark látogatással egészült ki, melynek során a diákok a kapott támogatásnak köszönhetően térítésmentesen léphettek be a Miskolci Állatkert és Kultúrpark kapuján.
A túrákat szövetségünk túravezetői 2019-ben is önkéntesen és térítésmentesen és nem utolsósorban nagy odaadással végezték.
Ezúton is köszönjük, hogy az idei programsorozatunkon részt vett, több, mint 2.700 fő túrázását a következő túravezetőink segítették: Balabás László, Bartók Julianna, Bernáth Marietta, Csarnai Béláné, Fejér Ildikó, Fekete Tibor, Káplár Mihály, Kovács Béla, Lőcsei Zsuzsanna, Makár Richárd, Németh Gyuláné, Ruszkai Gábor, Ruszkai Gáborné, Solczi Ágnes, Sum Anna, Szőke Éva, Váradi Zsófia, Váradi Zsuzsanna, Veres Gábor és Zattler Szabolcs.
Túravezetőinkkel együtt a túrázók 20.361 km távot és 624.350 m szintemelkedést tettek meg ebben az évben. Ez egy főre vetítve átlagosan csupán kb. 8 km távot és 230 m szintemelkedést jelent, azonban rohanó világunkban a minőségi megtapasztalást tartjuk szem előtt a km hajszolással szemben. Emellett a környezettudatosság is fontos számunkra, ezért túráink során tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető indulási helyeket választottunk, így elsősorban Miskolc- Majális-park, Lillafüred, Ómassa, Bükkszentlászló, Szentlélek, Jávorkút, Pereces környéki jelzett turistautakat jártunk be. A környezettudatos gondolkodás mellett környezetünk védelmében is jeleskedtünk, hiszen a tavaszi TESZEDD-mozgalom során közel 100 zsáknyi szemetet gyűjtöttünk össze. Az igazán szorgalmasok pedig más túrák során sem mentek el tétlenül egy-egy fémdoboz, műanyag flakon mellett, így a Mikulás hozta jutalom idén sem maradhatott el.
A Mikulás puttonyát Miskolc Mjv. Önkormányzata idén kitűző és egyedi emblémázott toll ajándékával töltötte meg, míg a Miskolc Városi Diáksport Szövetség, valamint a kistokaji Magyar Kulturális Közösségi és Turisztikai Egyesület csokoládé támogatásával segítette az idei Mikulástúrát.
Ezúton is köszönjük valamennyi támogatónknak programsorozatunkhoz való hozzájárulását, mellyel szövetségünk alapszabályában is megfogalmazott közhasznú feladataink ellátását segítették 2019-ben.

Miskolc, 2019. december 23.

Túránként és korcsoportonként a 2019. évi létszámadatok
Kor-csoport 01.12. 02.23. 03.23. 04.27. 09.21. 10.19. 11.09. 12.08. Össz (fő)
7-15 éves 24 29 97 20 124 130 155 375 954
15-21 éves 104 135 106 148 119 85 124 131 952
21-62 éves 34 13 92 39 99 101 100 277 755
62 év felett 3 2 6 3 7 6 8 11 46
Összesen (fő) 165 179 301 210 349 322 387 794 2707
Az összeállítást készítette: Bernáth Marietta

Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.12.27 11:19:03


Kedves Erdőjárók!

A Helyiipari Természetbarát Egyesület vezetősége arról tájékoztatta szövetségünket, hogy a Helyiipari forrás térségében fakitermelési munkák kezdődtek. Az erdészet a munkavégzés idejére a területet lezárta, a gyalogos forgalmat korlátozza! A lezárás érinti a K+ jelzésű Kohász kék útvonal, illetve a Pisztráng tanösvény egyes szakaszait. Kérjük a túrák tervezésekor a fenti információt figyelembe venni.

Miskolc, 2019. december 03.
B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség
>>>

Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.12.09 20:19:53


Gyalogos túra és sportvetélkedő a természetjáró Mikulással
2019. december 8-án, vasárnap


Ebben az évben is sok szeretettel hívjuk és várjuk valamennyi tagszervezetünk gyermek és felnőtt természetjáróját 2019. december 8-án, vasárnap megrendezésre kerülő Mikulás túránkon.

Jelentkezési feltételek:
  • Jelen felhívásunk alapján a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tagszervezeteinek természetjárói és gyermekeik jelentkezését tudjuk fogadni.
  • A jelentkezéseket 2019. december 4-ig a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a hegyitura@eszaktura.hu e-mail címre történő megküldésével fogadjuk, melyet minden esetben visszaigazolunk. Határidő utáni jelentkezéseket sajnos nem tudunk fogadni.
  • Általános és középiskolák jelentkezését a Miskolc Városi Diáksport Szövetséggel közösen szervezve az MVDSZ honlapján közzétett felhívás alapján fogadjuk.
    Mikulás túra 2019 kiírás
    Jelentkezési lap

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.11.25 18:54:22


    Meghívó
    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2019. november 19-én, kedden, 17.00 órától tartandó ülésre.

    Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz 2.

    Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
    1./ Beszámoló a Szövetség 2019. III. negyedévi működéséről
  • programok
  • turistautakkal kapcsolatos technikai feladatok
  • gazdálkodás
  • pályázatok állapota
    2./ 2020 évi kiemelt eseménynaptár
    3./ B.-A.-Z. megyei turistautak karbantartása 2019-ben és 2020-ban tagszervezeti aktivitással
    4./ Egyebek

    Miskolc, 2019. november 3.

    Tisztelettel:

    Makár Richárd
    elnök

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.11.07 21:13:51


    SZELLEMES SZÉP LÉLEK
    A Zöld Sportok Cubja teljesítménytúrája
    2019. november 10. vasárnap



    Rajt és cél: ÓMASSA, VADÁSZ KOCSMA
    Nevezés és indítás: 25 és 20 km-es távon 8-9 óra között

    15 és 10 km-es távon 9-10 óra között

    SZELLEMES SZÉP LÉLEK 25 - 26km/625m, szintidő: 9 óra
    Ómassa - S sáv - Huba-forrás - S sáv - Szepesi-rét - S sáv - Vesszős - P+ - Kühne-út - P sáv - Jávorkút - P sáv - Csipkéskút - P sáv - Bánkút - P sáv - Farkas-nyak - P sáv - Szentlélek – K sáv - Ómassa

    SZELLEMES SZÉP LÉLEK 20 - 21km/575m, szintidő: 7 óra
    Ómassa - S sáv - Huba-forrás - S sáv - Létrás - P sáv - Barlangkutatók háza - P sáv - Kühne-út - P sáv - Jávorkút - P sáv - Csipkéskút - P sáv - Bánkút - P sáv - Farkas-nyak - P sáv - Szentlélek - K sáv - Ómassa

    SZELLEMES SZÉP LÉLEK 15 - 16km/500 m. szintidő: 5 óra
    Ómassa - K sáv - Bolhás - K sáv - Jávorkút - P sáv - Csipkéskút - P sáv - Bánkút - P sáv - Farkas- nyak - P sáv - Szentlélek - K sáv - Ómassa

    SZELLEMES SZÉP LÉLEK 10 – 10 km/275 m, szintidő: 3 óra
    Ómassa - S sáv - Huba-forrás - S sáv - P négyzet - Kühne-út - P sáv - Jávorkút - K sáv - Bolhás - K sáv - Ómassa

    A FUTVA TÚRÁZÓ TURISTA SZINTIDEJE A FENTIEK FELE!
    Ajánlott felszerelés: Bükk turistatérkép, toll, LÁMPA, BÉLYEGZŐPÁRNA!
    Kérjük a nevezőket, hogy Ómassát lehetőleg tömegközlekedéssel közelítsék meg, mert a faluban minimális a rendelkezésre álló parkolóhely.

    A buszfordulóban szigorúan tilos parkolni, a szabálytalankodókat elvontathatják!

    NEVEZÉSI DÍJ: ELŐNEVEZŐKNEK: 1200 Ft/fő
    Az előnevezésnek október 24-től november 5-ig kell beérkeznie az egyesület honlapján található űrlapon keresztül (http://zoldsc.mozello.hu/nevezes/szszl), az átutalásnak pedig a Zöld Sportok Clubja bankszámlájára: Korona Takarék 55400266-10000403.

    HELYSZÍNEN NEVEZŐKNEK: 1500 Ft/fő

    Nevezési díjból kedvezmény: érvényes MTSZ, TEKA, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártyával, Decathlon Kártyával és 14 éven aluliaknak 300 Ft.

    DÍJAZÁS: KITŰZŐ és EMLÉKLAP

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.10.24 20:18:49


    XV.Szendrő körül gyalogszerrel
    Szendrő, 2019. szeptember 28. (szombat)


    Kedves Túrázó Barátunk!
    Családi hangulatú őszi túra melyen fő úti célunk a martonyi pálos kolostorrom megtekintése. A túra során a szalonnai Református román kori templomot, a szendői Csáky kastélyt és a szendrői Felső – Vár kilátót is meg lehet tekinteni.

    Rajt cél helyszín: Szendrő Fő utca 19.

    Indulás: 7:30 és 11:00 között csoportokban óránként.

    Gyalogos távok: 5, 10, 15, 25 km, Kerékpáros táv: 22km kerékpár 5 km gyalog,

    Nevezési díj 1000 ft, melyet a belépőjegyekre fordítjuk!
    14 év alatt, 55 év fölött INGYENES!
    Ötpróbázóknak, TEKA, Decathlon kártyával rendelkezőknek, előjelentkezőknek kedvezmény!

    Bővebb információ és előregisztráció lehetősége: http://www.szendroitura.hu/
    Nevezz már most! http://www.eloregisztracio.szendroitura.hu/

    Sok-sok meglepetés, jó hangulat, őszi táj.

    Várunk Sok Szeretettel!
    Szendrői Természetjáró Szakosztály csapata

    JÓL JÁRSZ, HA JÓT JÁRSZ!

    Szendrő, 2019.09.12.

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.09.15 19:37:02


    10. Tokaji bakancsos bortúra
    2019. szeptember 08. vasárnap


    Rendező: a Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztálya
    Rajt és célhely: Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium
    (3910 Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.)

    A túra távjai, útvonalai és nevezési díjai:

    Szamorodni 30 km:
    Tokaj, Kollégium – Sípálya – Hársas – Dobai – Tarcal – Terézia kápolna – Kakas-dűlő – Bodrogkisfalud – Szentkereszt-hegy – Nagy-Kopasz, TV-torony – Tokaj, Szerelmi pincesor – Kollégium
    Indítási idő: 7.00 – 9.00
    Nevezési díj: 900 Ft

    Furmint 25 km:
    Tokaj, Kollégium – Sípálya – Hársas – Dobai – Tarcal – Terézia kápolna – Szentkereszt-hegy – Nagy-Kopasz, TV-torony - Tokaj, Szerelmi pincesor – Kollégium
    Indítási idő: 8.00 – 9.00
    Nevezési díj: 800 Ft

    Hárslevelű 18 km:
    Tokaj, Kollégium – Sípálya – Hársas – Dobai – Tarcal – Nyavalya – Nagy-Kopasz, TV-torony – Tokaj, Szerelmi pincesor – Kollégium
    Indítási idő: 8.00 – 9.00
    Nevezési díj: 700 Ft

    Muskotály 10 km:
    Tokaj, Kollégium – Meleg-oldal – Nagy-Kopasz, TV-torony – Tokaj, Szerelmi pincesor - Kollégium
    Indítási idő: 8.00 – 9.00
    Nevezési díj: 600 Ft

    Nevezési díjból kedvezmények minden távhoz: általános- és Középiskolai diákoknak 200 Ft, a Vasutas Természetjárók Szövetsége tagjainak 300 Ft.

    A túra része a Vasutas Teljesítménytúrák Túrázója túramozgalomnak.

    Részletek:
    Csarnai Béláné 06-30-470-0311
    Csarnai Béla 06-46-360-775, 06-30-503-3677
    mvsctura.hu

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.08.29 21:04:10


    XXI. Zemplén kupa tájékozódási túraverseny versenykiírása Sárospatak, Károlyfalva
    2019.09.21.


    A verseny célja:
    Az országos természetjáró csapatbajnokság 9. futama. Középfokú bajnokság 13. futama. A Zemplén-hegység szépségeinek megismerése. Túrázás, versenyzés közben a tájékozódási képesség fejlesztése és a természettel, természetjárással, tájékozódással kapcsolatos feladatok megoldása.
    Rendező: Sárospatak Elektromos Sportegyesület (SESE) Természetjáró Szakosztálya, tagjai.
    3950 Sárospatak, Bláthy O. u. 2.
    Bővebb kiírás és nevezési lap

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.08.29 20:51:50


    Kedves Erdőjárók!
    Turistautak változásai a kelet-bükki Kis-fennsík és Garadna-völgy térségében 2019


    A következő változások történtek:

    A kék kereszt (Kohász kék) jelzésű turistaút nyomvonala Szentlélek - Ómassa - Garadna - Közép-Garadna közötti szakaszon törlésre került. Új nyomvonal: Szentlélek - Szentléleki-völgy - Heteméri-völgy - Három-kúti-völgy -Helyiipari-forrás - Közép– Garadna.

    Köpűs-forráshoz déli irányból kék kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett sárga kör jelzés helyett.

    A sárga négyzet turistaút Szentlélek és Garadna vá között megszűnt, helyét átvette Szentlélek és Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás között az új kék kereszt jelzés, Három-kúti-völgy/Pisztráng tanösvény útelágazás és Garadna buszmegálló között a korábban is létező sárga kereszt jelzés.

    Zöld sáv megszűnik Garadna vá és Nagymező között.

    Garadna – Sebes-víz mésztufa vízesés elágazás között ezentúl a sárga kereszt jelzés vezet, mely a Örvény-kői elágazás - Aranylépcső - Három-kúti-völgy - Garadna korábbi sárga kereszt jelzés meghosszabbítása.

    Garadna - Szövetség-forrás - Huba-forrás között sárga kör jelzés vezet a korábbi, most megszüntetett zöld kör jelzés helyett.

    Nagymező – Kecskeláb-rét között ezentúl a kék kereszt jelzés vezet, összekötve a Zöld sávot és a Kék sávot (Bükki kék).

    Bővebb információ

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.08.18 07:57:48


    Zöld Sportok Clubja elkövetkező eseményei

    Bővebb információ az eseményekről a szervezet honlapján:

    2019. július 20. Széchenyi Emléktúra
    Széchenyi emléktúra

    2019. július 26. Tarcal Vezér Vágtája
    Tarcal vezér vágtája

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.07.07 21:47:15


    Útjelző gyakornok képzés

    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség Útjelző gyakornoki képzést hirdet meg.
    A képzés során a résztvevő a turistaút jelzésfestés elméletének és gyakorlatának ismereteiből szerezhet alapfokú tudást, ezáltal útjelző gyakornokká válik, s gyakorlottság függvényében - egy vizsgázott/minősített útjelző vezető koordinálásában - önállóan is dolgozhat.

    Részletek

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.07.07 21:41:43


    Ügyfélfogadási rend változás

    Ezúton értesítjük érdeklődő Túratársainkat, hogy Szövetségünk ügyfélfogadási rendje 2019. július 1-től az alábbi:
    minden hónap első és harmadik keddjén 16.30-18.30 között.

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.07.07 21:32:09


    Meghívó

    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendes éves közgyűlését 2019. május 24-én, pénteken, 16.30 órakor, 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. földszint, nagyterem/1. (II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár épületében) tartjuk, melyre tisztelettel hívjuk Tagjainkat, érdeklődő természetjáró Barátainkat.

    A közgyűlés napirendje:
    1./ Az Elnökség beszámolója a Szövetség 2018. évi tevékenységéről
    2./ A Szövetség 2018. évi gazdálkodásáról szóló egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet ismertetése
    3./ Felügyelő bizottság jelentése, a 2018. évi egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadása
    4./ Fegyelmi és etikai bizottság jelentése
    5./ A Szövetség 2019. évi gazdasági tervének elfogadása
    6./ Kitüntetések
    7./ Egyebek
    A rendes közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés megtartására 2019. május 24-én, 17.15 órakor kerül sor azonos napirenddel, az eredeti közgyűlés helyszínén.
    A megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.
    Közgyűlésünk napirendi pontjainak ismertetésére előkészített anyagainkat elektronikus formában juttatjuk el.
    A napirendi pontok fontosságára tekintettel tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. Bármely tagszervezet hivatalos képviselőjének akadályoztatása esetén helyettesről két tanú aláírásával hitelesített meghatalmazás bemutatásával lehet gondoskodni.
    A megtisztelő részvételt előre is köszönjük!

    Miskolc, 2019. május 2.

    Üdvözlettel:
    Makár Richárd
    elnök

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.05.14 22:48:04


    Tisztelt Egyesület és Szakosztályvezetők, Túratársak!

    A Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztályának vezetése az általuk gondozott Bükk 900-as csúcsai jelvényszerző túra tovább gondozásának átadása kapcsán ezúton fordul a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség tagszervezeteihez, természetjáróihoz.

    A túramozgalom tovább gondozásának feladatait jelentik az alábbiak:
    - 20 db Bükk 900-as csúcson lévő jelző oszlop felújítása és jövőbeni karbantartása
    - a túramozgalmat teljesítőkkel kapcsolatos adminisztratív feladatok elvégzése (igazolólapok értékelése, nyilvántartása, kitűző díjazás ügyintézése, stb.)

    További kérdésekkel kapcsolatban a Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztályának vezetője, Tóth Éva tud nyújtani az alábbi elérhetőségen:
    toth.eva0309[kukac]gmail.com

    Üdvözlettel:
    A TSC Szakosztályvezetése

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.04.15 20:10:19


    Meghívó
    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére


    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2019. április 30-án, kedden, 16:30 órától tartandó ülésre.
    Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2.

    Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
    1./ Beszámoló a Szövetség 2019. I. negyedévi működéséről
  • programok
  • turistautakkal kapcsolatos technikai feladatok
  • gazdálkodás
  • pályázatok állapota
    2./ 2019. május 24-i közgyűlés előkészítése
    3./ Egyebek

    Miskolc, 2019. április 15.

    Tisztelettel:

    Makár Richárd
    elnök

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.04.15 20:07:10


    VIII. TeSzedd!

    Lezárult az immár nyolcadik alkalommal meghirdetett TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért megmozdulás.

    Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító környezetvédelmi akciójában a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség is évről évre részt vesz.
    Az egyhetes erdei takarítás során szervezésünknek köszönhetően idén 185 ember több, mint 90 zsák hulladéktól szabadította fel a Kelet-Bükköt.
    A Kohász út, Miskolc, Üllő utca végétől kb. 150 m hosszon 36 zsák szemetet gyűjtöttünk.
    A Lillafüredi kisvonat nyomvonala mentén 14 km hosszon 42 zsák szemetet.
    Bükkszentlászló - Irén- forrás - Berekelja térségének turistaútjai mentén 6 zsákot.
    3 zsákkal tértek vissza az Ómassa- Száraz-völgy - Csikorgó- Szentlélek - Ómassa 9,5 km hosszú útvonalán túrázók.
    Szerencsésebbek voltak az 1 teli zsákkal a Garadna - Heteméri-völgy - Köpüs-forrás - Magos-kő - Csókás - Pisztrángtelep útvonal 8,8 km-én takarítást vállalók.
    A Majálispark - Forrás-völgy - Lencsés-nyereg - Szeleta-tető - Majálispark 9,5 km-es útvonalon túrázók 3 zsákkal tértek vissza.
    A TESZEDD során a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség partnerei voltak:
    ÉSZAKERDŐ Zrt. a kisvasút nyomvonalán takarítók rugalmas szállításával
    Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete
    Bükk 900 Természetbarát Egyesület
    Földes Ferenc Gimnázium
    Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
    Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola
    Fazekas utcai Általános Iskola
    Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
    Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola
    B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség túravezetői:
    Németh Gyuláné, Sum Anna, Szóráth Marianna, Bernáth Marietta, Balabás László, Garadnay Sándor, Veres Gábor, Makár Richárd, Fekete Tibor, Kovács Béla.

    Ezúton is köszönjük minden velünk együttműködő partnerünk, önkéntesünk munkáját, mellyel hozzájárultak a nagy tavaszi erdei takarításhoz.
    Sok-sok zsákot van még sajnos mivel megtölteni. Így további önkéntes akciók folytatódnak majd a közeljövőben. Ha szeretnél aktív részese lenni, akkor kövesd facebook oldalunkat, honlapunkat.
    TeSzedd helyett SZEDJÜK KÖZÖSEN.

    Összegyűlt szemét

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.03.31 21:26:49


    Vitézlő

    Vitézlő a Cserehát lankáin az Aggteleki karszton!

    Valódi tavaszi túraprogram akármilyen mozgásformát is választasz. Lehet gyalogolni, futni, kerékpározni és hajóba is szállni április 13-án a Vitézlő túrán Szendrőben.
    15 különböző távon mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Most is várja többek között a szendrői Felső - Vár, a Martonyi kolostorrom, a RudaPark, a Telekes patak völgye (Ördög gát) és az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélya túrázókat.
    Idén első alkalommal sárkányhajókkal is vízre lehet szállni a Rakacai víztározón a kajakok és kenuk mellett.
    Bővebb információk: www.szendroitura.hu weboldalon!

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.03.31 21:18:10


    TESZEDD 2019

    2019. március 18-án kezdetét vette a TESZEDD, Önkéntesen a tiszta Magyarországért program, melyhez a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség is csatlakozott.

    Az első napon a kék kereszt jelzésű Kohász út Miskolc, Üllő utca végétől kb. 100 m-es szakaszon 20 zsáknyi szeméttől szabadítottuk meg az erdőt.

    Az akció e héten vasárnapig folytatódik, így haladunk tovább a Kohász úton, továbbá a kisvasút Majláth - Lillafüred - Garadna vonalán és további bükki jelzett turistautak mentén.
    Aki csatlakozni szeretne, jelentkezzen a hegyitura@eszaktura.hu e-mail címen.

    Képek a gyűjtött szemétről

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.03.20 20:23:36


    Köszönetnyilvánítás

    Ezúton is köszönjük a XXII. Népek Tavasza Teljesítménytúrán indulók részvételét.
    A teljesítéshez gratulálunk.
    Mindenkit szeretettel várunk 2020. március 15.-én, a XXIII. Népek Tavasza Teljesítménytúrán.

    Köszönjük továbbá:
  • A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak, az Északerdő Zrt.-nek, hogy engedélyeikkel hozzájárultak rendezvényünk megvalósításához.
  • Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, hogy térítésmentesen engedélyezte programunk központi helyszínének közterület használatát.
  • A Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület valamint a Lyukóvölgy-Vasgyár Polgárőr Egyesületet polgárőreinek a forgalomirányításban, rendfenntartásban történő közreműködését.
  • Az MVK Zrt.-nek a Majálisparki végállomásnál történő parkolási lehetőség biztosítását a különjárati autóbusszal érkező résztvevőknek.
  • A Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, a Diósgyőri Természetbarát Sport Klub, a Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztály, a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület, a Tiszaújvárosi Sport Club Természetjáró Szakosztály természetjáróinak a rendezésben való közreműködését.
  • A Bükk 900 Természetbarát Egyesület és a Földes Ferenc Gimnázium önkénteseinek a célállomásokon nyújtott segítségét.

    Időeredmény 28/24 km

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.03.31 21:34:44


    XXII. Népek Tavasza Teljesítménytúra
    2019.03.15.


    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére 2019.03.15.-én teljesítménytúrát rendez.

    2019-ban ismét helyszíni nevezéssel indítunk!

    Nevezési díj: 1000.- Ft

    Díjazás: kitűző, emblémázott toll, csokoládé

    Rajtolás:
    Kossuth 28: 7.00-8.30 (Rajt - Cél: Miskolc, Királyasztal)
    Jókai 24: 7.00-8.30 (Rajt - Cél: Miskolc, Királyasztal)
    Petőfi 16: 8.30 - 10.00 (Rajt - Cél: Miskolc, Királyasztal)
    Vasvári 10: 9.00 - 10.30 (Rajt: Miskolc, Királyasztal, Cél: Miskolc, Majálispark, 1-es busz végállomása)

    Az emléktúrára mindenkit szeretettel várunk!

    Egyéni résztvevőknek bővebben:
    Útvonalak, információk a www.nepektavasza.hu oldalon.


    Általános és középiskoláknak bővebben:
    Útvonalak, információk
    és
    Jelentkezési lap


    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.02.15 18:20:02


    Hétvégi kiemelt program
    Barcika TT - 2019.02.09.


    Ismételten megrendezésre kerül a Barcika TT (65 / 50 / 30 / 20 /10), melyre szeretettel vár minden túrázót a
    KAZINCBARCIKAI TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET


    Bővebben a honlapon

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.02.04 19:56:29


    Alapfokú gombaismereti tanfolyam Miskolcon

    A Miskolci Gombász Egyesület 2019. február végi kezdettel alapfokú gombaismereti tanfolyamot szervez Miskolcon.
    A tanfolyam 32 óra elméleti képzés, 10 terepgyakorlat és 2 gombakiállítás során megismerteti résztvevőit a legfontosabb gombafajok faji-, termőhelyi- és előfordulási idő jellemzőivel és a fajfelismerés módszereivel. Emellett ismertetésre kerülnek a gombagyűjtés szakmai és törvényi szabályai, kereskedelmi alapismeretek, mérgezéstan, tartósítás, gombatermesztés, gombavédelem és gombás gasztronómia.

    Várjuk a gombászat iránt érdeklődők jelentkezését.

    Részletes tájékoztatás az alábbi címen kérhető:
    Szűcs Béla
    oldbela@gmail.com
    +36 20 961-7653


    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.01.30 20:20:59


    Meghívó

    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségének ülésére

    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökeként tisztelettel meghívom Önt a 2019. január 21-én, hétfőn, 16:30 órától tartandó ülésre.
    Helyszín: 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2.

    Az elnökségi ülés tervezett napirendi pontjai:
    1./ Beszámoló a Szövetség 2018. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról
    2./ Alelnöki beszámoló a 2018. IV. negyedévi tevékenységéről
    3./ Beszámoló pályázatok állapotáról
    4./ Népek tavasza teljesítménytúra, Nagy-Milic Természetjáró Találkozó és egyéb első félévi szövetségi programok előkészítése
    5./ Egyebek

    Miskolc, 2019. január 5.

    Tisztelettel:

    Makár Richárd
    elnök

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.01.06 20:42:55


    Meghívó

    A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség rendkívüli közgyűlését tartjuk 2019. január 21-én, hétfőn 16.00 órakor, a 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. alatti irodájában, melyre tisztelettel hívjuk Tagjainkat, érdeklődő természetjáró Barátainkat.

    A közgyűlés napirendje:
    1./ Alapszabály módosítása a Miskolci Törvényszék 2019. január 3-án kelt végzésére tekintettel
    2./ Egyebek

    A rendkívüli közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés megtartására 2019. január 21-én, 17.00 órakor kerül sor azonos napirenddel, az eredeti közgyűlés helyszínén.
    A megismételt közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes.
    Bármely tagszervezetünk hivatalos képviselőjének akadályoztatása esetén helyettesről két tanú aláírásával hitelesített meghatalmazás bemutatásával lehet gondoskodni.
    A megtisztelő részvételt előre is köszönjük!

    Miskolc, 2019. január 5.

    Természetbarát üdvözlettel:

    Makár Richárd
    elnök

    Bejegyzés megjelenése/változása: 2019.01.06 20:41:47