Magaspart tanösvény

Magaspart
A tanösvény a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht pályázata támogatásával készült. Célja az útvonalán található építészeti-, régészeti, természeti- és tájvédelmi értékek bemutatása a „Hernád ami összeköt” projekt keretében, az "Élhetőb falu", valamint a "Hernád térségfejlesztési mintaprojekt" célkitűzésének megfelelő kistérségi program megvalósítása és hasznosítása érdekében. A tanösvényt az encsi Kistérségi Településszövetség, valamint az érintett települések Önkormányzati támogatásával készítette a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség.
Az útvonal hossza jelentős, 26 km (a leágazásokkal együtt), szintemelkedése 380 m. Teljesíthető gyalogosan (ajánlott két napra osztani); kerékpáron (egy napos program).

Javaslat a túra megtételére
A tanösvény bejárását célszerű a gibárti vízierőműtől kezdeni, majd a Hernád-hídon átkelve az első állomáshoz (Gata földvár) menni.
A túra végén Halmaj vasútállomásról tudunk Miskolcra eljutni.
Magaspart

Állomások a tanösvényen:


1. állomás: Gata földvár
2. állomás: Kilátó és pihenőhely
3. állomás: Református templom
4. állomás: Református templom és a Bárczay-kastély
5. állomás: Földtani és geomorfológiai értékek (suvadás)
6. állomás: Kunhalom
7. állomás: Felsődobsza várdomb
8. állomás: Református templom és a Bárczay Gábor általános iskola
9. állomás: Felsődobsza vízierőmű és régi malomépület
10. állomás: Hernádkércs, "Magyar Szentföld"
11. állomás: Turisztikai centrum és a református templom
12. állomás: Tájház
13. állomás: Római katolikus templom és Szent István szobor
14. állomás: Millenniumi emlékmű

» Magaspart tanösvény avatásának túrakiírása
» Képes beszámoló a túráról
Szamosi Csaba képei: » 2006.04.17. » 2006.04.22. » 2006.06.17. » 2006.06.19. » vegyes
» Egy nyári bejárás képei
Magaspart Magaspart